Nemzetközi cinkefőző fesztivál Szatmárcsekén

Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2012. február 25.

Immár 14. alkalommal, idén február 25-én, szombaton rendezik meg a Nemzetközi Cinkefőző Fesztivált és a Népi Ételek Bemutatóját Szatmárcsekén - közölte Sarkadi Pál István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel. Eddig 21 település szakácscsapata nevezett előzetesen a gasztronómiai viadalra, de a szervezők jelentkezőket még a helyszínen is elfogadnak, ahol valamennyi séfgárdának kötelezően meg kell főzni a híres népi eledelt, a cinkét, valamint egy tetszés szerinti menüt, amit a zsűri értékel - mondta az önkormányzati vezető. 

Nemzetközi cinkefőző fesztivál Szatmárcsekén

Hozzátette: feledésbe merült népi ételkülönlegességeket készítenek a szakácsok, amit bárki megkóstolhat és megismerheti receptjét, hogy otthon megfőzhesse a régen kedvelt vidéki eledeleket.

A szatmárcsekei fesztiválra a történelmi Magyarország szinte minden egykori tájegységéből érkeznek versenyzők, Székelyföldről még a csángók is képviseltetik magukat, s ugyancsak lesznek vendégek Kárpátaljáról, Délvidékről és Felvidékről. S a cinkét mindenki másképp készíti, hiszen az ízesítés mindenütt más és más.

Az alaprecepthez 1 kilogramm burgonya, 40 dekagramm liszt, valamint só kell. A karikára vágott krumplit sós vízbe rakják, megfőzik és csomómentesre törik. Saját levével keverik, liszttel folyamatos keverés közben besűrítik, s jól összefőzik. Kicsit állni hagyják, majd forró zsírba mártott kanállal tepsibe szaggatják és a sütőben megpirítják. Aztán ki-ki savanyú káposztával, hagymás zsírral, kapros túróval ízesíti, de van aki sült hurkával, kolbásszal, szalonnával, baromfi májjal, vagy vadpörkölttel tálalja.

A cinkefőző fesztivál keretében lesz szilvapálinka, szilvalekvár és aszalt szilva kóstolás, kirakodóvásár és népi mesterség bemutató is. Az egész napos program vidám libafogó versennyel indul, s a jó hangulatról kulturális együttesek, zenekarok és tánccsoportok gondoskodnak majd. Lesz koncert, este pedig puliszkabál veszi kezdetét a helyi művelődési házban. Amennyiben a jelenlegi nagy hó megmarad, akkor szános kirándulásra várják az érdeklődőket, akik a település csónak alakú fejfás temetőjében felkereshetik Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének síremlékét is.

A táncmulatságnak nevet adó puliszka egyébként szintén kedvelt népi étel volt egykor, amelynek elkészítéséhez 1 liter víz, 30 dekagramm kukoricadara és só kellett a háziasszonyoknak. A vizet megsózva egy 3 literes fazékban főzték fel, folyamatos keverés közben beleöntötték a darát, és további állandó kavargatással készre főzték. A tűzhely szélére húzva szikkasztották, s utána zsíros kanállal tálba szaggatták. Az ízesítése megegyezett a cinkéjével, de a legfinomabbnak a tejjel, szilvalekvárral, illetve a hagymás kacsa-, vagy libamájjal tálaltat tartották.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI