Négy kárpátaljai fiatal nyerte el a Jó tanuló, jó sportoló címet

Írta: Sz. J. | Forrás: | 2021. január 29.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Jó tanuló, jó sportoló címmel pályázatot hirdetett a külhoni magyar régiókban – Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken és Horvátországban – tanuló diákok számára. A cél az volt, hogy megtalálják és bemutassák azokat a külhoni fi atalokat, akik a tanulás mellett valamely sportágban is kiemelkedő teljesítményt értek el, ezáltal példaként szolgálhatnak saját közösségük és az összmagyarság számára. A felhívásra 2020. augusztus 31-ig lehetett jelentkezni a kiváló tanulmányi átlag és kimagasló sporteredmények igazolásával. A pályázatra a hat külhoni régióból összesen 247 magyar fi atal nyújtotta be a jelentkezését. A pályázatok rendkívül magas számára való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy egy régióból nemcsak egy, hanem több nyertest is hirdetnek, akik közül mindenki 100 000 forint értékű nyereményben részesül. Így tizenkilencen – 5 erdélyi, 4 felvidéki, 4 vajdasági, 4 kárpátaljai, 1 horvátországi és 1 muravidéki pályázó – nyerték el a Jó tanuló, jó sportoló címet. A legfi atalabb nyertes 9, a legidősebb 19 éves.

Négy kárpátaljai fiatal nyerte el a Jó tanuló, jó sportoló címet

Az eredményeket virtuális műsor keretében hirdették ki. A fi atalokat üdvözölte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint Karakas Hedvig Európa-bajnok magyar cselgáncsozó, a 2020-as év női sportolója. Utóbbi az üzenetében elmondta: „A nyertes fi atalok hatalmas értéket képviselnek, hiszen egyszerre két területen is teljesítenek. Helytállnak az iskolában, és jeleskednek sportolóként is. Ezek a fi atalok szorgalmukkal és kitartásukkal példát mutatnak társaik számára, a példamutatásra pedig ma nagy szükség van.” Kárpátaljáról a négy szerencsés kiválasztott: Ráti Márk (Ungvár) – küzdősportok, úszás; Garanyi Sándor (Beregszász) – birkózás; Ryba Anasztázia (Munkács) – sí; Balog Virdzsinia (Beregszász) – labdarúgás.

Szívből gratulálunk mindnyájuknak!

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI