Múzeumok éjszakája Nagyváradon: Látogatókban nem volt hiány

Írta: P. Nagy Noémi | Forrás: Erdely.ma | 2015. május 18.

A XIX. Körösvidéki Múzeumi Napok keretében május 16-án éjjel megtartották a tizenegyedik alkalommal megszervezett Múzeumok éjszakáját. Az idei XI. Múzeumok éjszakáját ezúttal az Együtt a nagyváradi múzeumok jelmondat szellemében szervezték meg, hiszen május 16-án, szombaton este 19 órától az érdeklődők egy múzeumi körutat tehettek Nagyváradon, mivel a Körösvidéki Múzeum és a hozzá tartozó emlékmúzeumok mellett a látogatók a római katolikus, az ortodox, a görög katolikus püspökségek múzeumait, valamint a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermét, illetve a hadtörténeti múzeumot nézhették meg.

Múzeumok éjszakája Nagyváradon: Látogatókban nem volt hiány

A Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat ez alkalomból különjáratot indított, amely a programban résztvevő múzeumok között közlekedett. A Múzeumok éjszakáján elhangzott Antonio Vivaldi Négy évszak című műve, az érdeklődők 18 órától az Aurel Lazăr Emlékmúzeumban hallgathatták meg a Tavasz és a Nyár tételeket, később a Iosif Vulcan Emlékmúzeumban az Ősz és a Tél tételeket, míg 23 órától a barokk palota dísztermében a teljes versenyműsorozat felcsendült.

Múzeumi tárlatok

Az Ady Endre Emlékmúzeum is megnyitotta kapuit a látogatók előtt új, Ady és Léda tematikájú kiállításával. Az eredeti képekből és dokumentumokból összeállított tárlatot most először láthatták az érdeklődök. Az est egész ideje alatt a háttérben Ady versek hangzottak el felvételről. Az Aurel Lazăr Emlékmúzeumban a Körösvidéki Múzeum szecessziós iparművészeti gyűjteményét tekinthették meg a látogatók, míg a múlt héten újranyílt Iosif Vulcan Emlékmúzeumban, az író életét és munkásságát, valamint a Familia folyóirat történetét bemutató tárlat látható. A nagyváradi római katolikus székesegyházban is rendkívül sokan megfordultak szombat este: a bazilika kriptájába, valamint a márciusban megújult egyházművészeti gyűjtemény legszebb darabjaiból összeállított tárlatra sokan voltak kíváncsiak. A bazilika után sokaknak az útja a püspöki palota felé vitt, itt a díszterem mellett a Körösvidéki Múzeum három kiállítását is meg lehetett nézni: A ruha teszi az embert. Hat évszázados divattörténet című tárlatot, a múzeum etnográfiai gyűjteményéből összeállított kiállítást, valamint Sütő Petre Rozália festészeti és grafikai kiállítását. A szombat este 19 órától éjjel egy óráig tartó esemény idén is rengeteg látogatót vonzott.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI