Munkácsy-díjas szobrászművész tart alkotótábort Kápolnásfaluban

Írta: Bencze Emese | Forrás: Székelyhon.ro | 2022. június 24.

Két hétre Kápolnásfaluba látogat Matl Péter kárpátaljai Munkácsy-díjas szobrászművész. Az elismert alkotó Erdélyben első alkalommal a székelyföldi faluban szervezi meg nemzetközi szobrásztáborát szeptember közepén. A számos díjat magáénak tudó művésszel és a tábornak helyet biztosító község polgármesterével az őszi esemény apropóján beszélgettünk.

Munkácsy-díjas szobrászművész tart alkotótábort Kápolnásfaluban

„2014-ben alapítottuk a Pro Arte Munkács civil szervezetet a kárpátaljai Munkácson azzal a céllal, hogy nemzetközi szobrásztáborokat szervezzünk. Ez a civil szervezet festő- és képzőművészeket, építészeket foglal magában, akiknek nem mindegy, hogy mi lesz a vidékünk sorsa, hogyan fog kinézni majd” – kezdte beszélgetésünket a művész, majd kifejtette, ezeken a táborokon köztéri szobrokat készítenek, amelyek kis településeken vannak elhelyezve. Mint mondta, a kezdetekkor négy szoborral indultak, jelenleg pedig már 85 szobornál tartanak.

Az alkotótáborok során elkészült szobrokat a művészek ingyen ajánlják fel különböző településeknek azzal a feltétellel, hogy a településvezetőknek vagy egy régi, elhanyagolt közteret kell felújítaniuk, vagy egy újat kell létrehozniuk saját erőből a mű számára.

„Ennek révén mára már létrehoztunk egy nemzetközi Kárpátok Szoborutat, amelynek mentén most már körülbelül 350 kilométert lehet beutazni – különböző szoborgyűrűk vannak Beregszász, Nagyszőlős és Munkács körül, valamint elszórva is vannak alkotások Kárpátalja-szerte –, és reményeink szerint beterítjük majd a teljes régiót szobrokkal. Ez egy kulturális misszió, melynek révén a modern művészetet szeretnék becsempészni a falvak esztétikájába” – magyarázta a szobrászművész.

Mint mesélte, 2020 körül túlléptek az országhatáron is a szoborúttal Magyarország felé, ahol szintén szerveztek három szobrásztábort. „Az akkor odaajándékozott szobrok összekötik a Kárpátaljai Szoborutunkat egy Nyíregyháza felől a magyar határ felé elinduló szoborúttal. Ha megnyílnak újra az európai határok Ukrajna előtt is, akkor egy összefüggő kulturális élménye lesz a hozzánk látogató turistáknak. Ez az erdélyi, székelyföldi kapcsolódás most már összefércelné Románia felől is a mi nemzetközi szoborutunkat” – tette hozzá.

Mint beszélgetésünk során kiderült, a Munkácsy-díjas szobrász és Benedek László, Kápolnásfalu polgármestere egy budapesti találkozás alkalmával véletlenszerűen ismerkedtek meg, ekkor született meg az ötlet, hogy az udvarhelyszéki falu is szolgálhatna Matl Péter szobrásztáborának helyszínéül.

Én ajánlottam, hogy terjesszük ki ezt a dolgot a Kárpát-medence ezen területére is – mesélte a polgármester. A községvezető úgy érzi, nagyon fontos, hogy a kultúrára is figyelmet fordítsanak, hiszen több eseményt is szerveznek a községben, de ezen a téren eddig nem volt túl gazdag a kínálat, ezért is örül nagyon, hogy ők lehetnek a házigazdák.

A szeptember közepére tervezett kéthetes alkotótábor szabadon látogatható lesz, bárki megtekintheti az alkotás folyamatát, aki kíváncsi rá.

Matl Árpád, a civil szervezet helyettes elnöke, a tábor szervezője szerint a művészek a világ több pontjáról érkeznek majd Kápolnásfaluba, ahol az önkormányzat a falu határában található saját telkén biztosít helyet számukra az alkotásra, illetve vendégházukban szállásolják el őket. A résztvevő művészek neveit szeptember elején teszik közzé.

A helyi községvezető arra biztatja a szomszédos települések polgármestereit, hogy lehetőségeikhez mérten ők is járuljanak hozzá a nemzetközi tábor jobbá tételéhez, például egy vendéglátással. Mint mondja, felajánlásaik nem maradnának köszönet nélkül, hiszen cserébe a táborban készült szobrok közül ők is kapnának egyet. Mint Matl Péter elmondta, minden tábornak megvan a központi témája, melynek megfelelően elkészítik műveiket az alkotók. A Kápolnásfalusi táboré a Hargita hegy lesz. A falunak szánt szobor helye is adott, hiszen jelenleg a faluközpont felújítására készülnek, így a táborban készült szobor ott kap majd helyet. A polgármester elmondta, hogy hagyományossá szeretnék tenni a székelyföldi alkotótábort, ha lesz igény más községek részéről is a szervezésre, akkor különböző helyszíneken, amennyiben nem, akkor Kápolnásfaluban. 

Hírek

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

  • Spenik Sándort választották a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács új elnökévé

    Október 28-án tartotta 2026. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, az intézmény jubileumi rendezvénysorozatának keretében. A hibrid formában megtartott tanácskozáson beszámoltak az elmúlt időszak tevékenységéről, átadták az id...

Események

Copyright © 2026 KMMI