Műhelyben

Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2014. január 13.

Az alkotómunka folyamatáról beszélgettek az Együtt című kárpátaljai irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának tagjai, fiatal kárpátaljai költők, valamint pályakezdő szerzők. Az eseményre 2014. január 11-én, Beregszászban, az Európa–Magyar Ház olvasótermében került sor. A megbeszélés által a résztvevők a folyóirat köré szerveződő alkotócsoport megalakításához kerültek közelebb.

Műhelyben

A találkozó kezdetén Zubánics László, az Együtt tanulmányrovatának szerkesztője kiemelte a történelmi témájú tanulmányok írásának fontosságát. Vári Fábián László, a folyóirat szerkesztőbizottsági elnöke az összejövetel céljaként a publikálás előtt álló írások megbeszélését jelölte meg. Javasolta, hogy a pályakezdők a jövőben a műhelymunka során felmerülő problémákkal bővebben foglalkozzanak. Majd azt tanácsolta, hogy a szerzők havonta egyszer gyűljenek össze a kitűzött célok megvalósításának érdekében. Ezt követően Csordás László, az Együtt olvasószerkesztője vette át a szót, aki szorgalmazta, hogy minden jelenlévő mondjon véleményt a felolvasandó írásokról. Egy lehetséges irányvonalat is kijelölt azzal a véleményével, miszerint a jövőben ez a találkozó egy előzetesen megbeszélt téma köré összpontosuljon (pl.: mi a különbség a dilettáns és a pályakezdő között?). Ajánlotta, hogy a megvitatásra szánt írásokat a műhelymunka előtt a pályakezdők a résztvevők között tegyék nyilvánossá. Lőrincz P. Gabriella költő pozitívan értékelte a több éve tervben lévő alkotóműhely megvalósulási esélyeit.

Ezt követően a pályakezdő alkotók közül Marcsák Gergely, Pák Diána, Shrek Tímea, Kovács Eleonóra olvasta fel írását. Lőrincz P. Gabriella és Bakos Kiss Károly a verstani kérdésekben (pl.: szótagszám és rímelés), Vári Fábián László a fiktív frontnapló írásának témakörében adott útmutatást. Ámorth Angelika a Marcsák Gergely által felolvasott naplótöredékkel kapcsolatos gondolatait fejtette ki. Ehhez kapcsolódva Gálfi Dezső az anyaggyűjtés problematikájáról beszélt.

Élénk eszmecsere alakult ki Pák Diána versfelolvasását követően. Shrek Tímea verset és mesét osztott meg a jelenlévőkkel.

Fontos kiemelni, hogy a műhelymunka csak abban az esetben tekinthető hatékonynak, ha a pályakezdők az írásaikkal kapcsolatban elhangzott javaslatokat megfontolják és a konkrét példával alátámasztott, hozzáértő kritikát figyelembe veszik az alkotómunka során.

Az esemény a következő találkozó időpontjának meghatározásával, valamint kötetlen beszélgetéssel zárult.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI