Karácsony első napja van. Jézus Krisztus megszületett és ezzel a második isteni személy a földre szállt. János evangélista szavaival: „Az Ige testté lett és közöttünk lakozott”.
Beteljesült a karácsonyi misztérium, elértünk a fény ünnepéhez, vagyis a világosság győzelméhez a sötétség felett, melyet a várakozás adventi időszakában a koszorú fénykörén egymást követő sorban fellobbanó gyertyák jelképeztek. Most már teljes a fénykör, Jézus megszületett, a világ világossága köztünk van.
A fény, a világosság Jézus egyik jelképe is lehet, hiszen János evangélista beszámolója szerint a Templomnál ezt tanította a farizeusoknak: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (János 8,12).
Jézus másik jelképes elnevezése, hogy ő az Ige, az isteni szó. Csakhogy ahhoz, hogy az Isten szava érthető legyen, testet kell öltenie.
Máté evangélista mindezt így írta le: „Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.”
Máté evangéliumát a napkeleti bölcsek érkezésével folytatja, Lukács evangélista jóvoltából pedig a pásztorok történetét is megismerhetjük.
Itt tehát ebben a témában két, egymástól független, de egymást erősítő és kiegészítő történetről beszélhetünk.
Jézus világra jöttével azt az istenes kapcsolatot állítja helyre, amely az Ádám és Éva által elkövetett ősbűn miatt megromlott. Jézust ezért úgy is említhetjük, mint az új Ádám.
Izaiás próféta még úgy jövendölt, hogy „jön, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást” (Iz 52,7). Ez az ígéret karácsonykor teljesedett be, hiszen az egyházatyák szerint: „Krisztus születésével az ég és a föld összeköttetésbe lépett. Ma az Isten a földre jött, az ember pedig fölszállott az égbe!”
A Szentírás szavai illenek ehhez a felvetéshez: „A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta fel…. Az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, mégsem ismerte föl őt a világ. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (János 1,5; 10-11).
Anyjának, Máriának nem jutott szállás, hol a vajúdás kínjai könnyebbültek volna, a szent családot nem engedték be a fogadóba.
Az emberek a második isteni személyt zárt ajtókkal és csukott kapukkal fogadták, vagy ahogyan a zsidókhoz írt levélben a szerző írja: „Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által” Ez a karácsony igazi üzenete.
Jézus tehát a legkisebbekért is eljött. Azokért is, akik a kapun kívül rekedtek, ott élnek, mert a földkerekén már sehol sem jut nekik szállás. Jézus nekik is elhozta a szeretetet – mint ahogyan mindenkinek. A szeretet, amely Isten adománya. Nemcsak a végtelen mindenségben, de a parányi porszemben is.
Egy középkori legenda szerint egyszer egy szerzetes azt olvasta, hogy a világ végén találkozik egymással a föld és az ég. Felkerekedett hát, hogy megkeresse ezt a helyet. Bebarangolta az egész világot, ment erre is meg arra is, de sehol sem találta. Végtére is addig-addig ment, ballagott és barangolt, mígnem talált egy házat, amelyről mindenki azt mondta, hogy ott, igen ott találkozik a föld és az ég. A szerzetes bekopogtatott az ajtón, benyitott, s amint belépett, megdöbbenve tapasztalta, hogy hazatért. Akkor értette meg, hogy a föld és az ég csakis egy helyen, egyetlen egy helyen találkozhat: odahaza, az otthonunkban, családunk körében, vagyis bennünk, saját magunkban.
Térjünk hát haza, és engedjük meg magunknak és szeretteinknek ezt a felismerést!
