Molnár János: „A zene által Istenhez emeljük a szívünket”

Írta: Fehér Rita | Forrás: karpatalja.ma | 2024. december 28.

Ünnepi koncerttel ajándékozta meg a várost a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola karácsony másnapján. A koncert helyszínének a Beregszászi Szent Kereszt templomot választották, hiszen a rendezvény megszervezésében az egyházközség is közreműködött.

Molnár János: „A zene által Istenhez emeljük a szívünket”

A fellépő gyerekek és fiatalok már hetek óta készültek a koncertre. Összesen 18 előadással érkeztek, hogy ezáltal megmutassák tehetségüket egy-egy hangszer elsajátításával vagy énekléssel kapcsolatban. 

A rendezvény kezdetén Molnár János beregszászi esperes-plébános, püspöki helynök köszöntötte az egybegyűlteket. Felhívta a figyelmet a közös ünnep értékeire, valamint arra, hogy a zene ne csak kikapcsolódás, hanem az Istennel való találkozás előmozdításának eszköze legyen.

„Már hagyománnyá vált, hogy karácsonyi koncertet szervezünk a művészeti iskolával közösen. Köszönöm, hogy az igazgató úr idén is azonnal elfogadta a kezdeményezést és így ezzel a koncerttel növelni tudjuk az ünnep fényét. A keresztény világ Krisztus születését ünnepli, az angyalok azt énekelték a pusztában, a sötétben, hogy „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön az embernek.” Mindannyiunknak szíve vágya ezekben a napokban, években a béke. Ezért imádkozunk hónapok óta állhatatosan, kérjük a béke Istenét, aki Fiát küldte el a világba, hogy megvalósuljon az áldott béke. Én azt kívánom, hogy elsősorban ne szórakozás legyen ez a koncert, hanem egy közös áhítat, egy közös föltekintés, amikor a zene által Istenhez emeljük szívünket.”

Bobály István, a művészeti iskola igazgatója azt kívánta a jelenlévőknek, hogy ismerjék meg az iskola tehetségeit, arculatát, lássák és értékeljék a tanárok munkájának eredményeit.

Ezután következtek a szívet melengető előadások. A legkisebbektől az ifjabb korosztályig mindenki hibátlanul és bátran adta elő produkcióját. Legtöbben karácsonyi tematikájú darabbal készültek. A közönség éneket, valamint zongora-, harmonika-, gitár-, furulya-, fuvola-, szaxofon-, hegedűjátékot is hallhatott.

A művészeti iskola tanárai is meglepetéssel készültek: a koncert végén a Turjanica Terézia által vezetett fúvószenekar lépett fel az ismert Halleluja és az Egyszer decemberben című dalokkal.

A rendezvény köszöntésekkel és közös fotózással ért véget, megörökítve a jó hangulatot és a boldog pillanatokat.

Hírek

  • A kultúra hidakat épít a nemzetek között – Sodró-siker a nemzeti kisebbségek fesztiválján

    Ungvár mellett, Börvingesen tartották meg az elmúlt vasárnap a II. Kárpátok Aranya (Zoloto Karpat) nemzetközi nemzeti kisebbségek fesztiválját és versenyét, amelynek célja a Kárpátok térségében élő nemzetiségek kultúrájának bemutatása és népszerűsítése. 

  • Az ungvári szabadtéri múzeum hamarosan egy fából készült zsinagógával bővül

    Jelentős eseményre került sor a Kárpátaljai Szabadtéri Népművészeti és Népi Építészeti Múzeumban – egy négyoldalú memorandum aláírására, amely a kárpátaljai kulturális örökség megőrzésére és a múzeumok támogatására irányuló erőfeszítések megerősítését irányozza elő a beregszászi járási Magyarkomját ...

  • Tartalmas irodalmi délután Beregszászban

    A kárpátaljai Együtt irodalmi, képzőművészeti, humán tudományi folyóirat lapszámainak bemutatója Magyarország Beregszászi Konzulátusán immár szép hagyománnyá vált. Az Irodalmi kilátó címet viselő találkozóra ezúttal szeptember 16-án került sor a külképviselet Munkácsy termében.

  • Felavatták Zahoray János emléktábláját Beregszászban

    Beregszászban, az Európa-Magyar Ház udvarán talált otthonra Zahoray János festőművész emléktáblája (1835-1909), aki 1901-1909 között a Vérke-parti városban élt és alkotott. Az avatóünnepségre többen összegyűltek, hogy leróják kegyeletüket a festőművész előtt, hogy meghallgassák az őt méltató gondola...

Események

Copyright © 2025 KMMI