Mesterségek cégérei

Írta: KMMI | Forrás: KISZó | 2021. március 09.

A Hagyományok Háza pályázatokkal, táborok szervezésével, kiállításokkal támogatja a hagyományos mesterségek folytatóit. E szerteágazó munkáról Pölös Andrea néprajzkutató-muzeológus ad ízelítőt.

Mesterségek cégérei

„A Hagyományok Háza a kiállítások rendezésében nyújt egyrészt lehetőséget, hogy különböző alkotók, s alkotó közösségek tevékenységét a szélesebb közönségnek is bemutathassuk. Ennek egyik formája a Népművészet Mestereinek és a népművészeti egyesületeknek a bemutatkozása. Adott esetben emlékkiállítások is reprezentálhatják művészek életpályáját, máskor olyan új és örömteli eseményekre reflektálhatunk bemutatóval, amikor egy tájegység, vagy alkotó közösség felkerül az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára.

Másrészt intézményünk hat szakágban hirdet meg pályázatot, évente kettőt: Budapesten az id. Kapoli Antal emlékére rendezett Országos Fafaragó Pályázatot és a Népi Mesterségek Művészete pályázatot, Hevesben az Országos Szőttespályázatot, Mezőkövesden a Kisjankó Bori Hímzőpályázatot, Körmenden az Országos Fazekaspályázatot és Mezőtúron, illetve Karcagon (felváltva) az Alföldi Fazekas Triennálét. Sajnos a vírushelyzet sok kezdeményezésünket visszavetette.

A hazaiak mellett nemzetközi kiállításokon is részt veszünk. Két évvel ezelőtt hunyt el Les Gábor, a kiváló nagybányai születésű fazekasmester, kinek emlékére a nagyszebeni ASTRA Múzeumban szerveznénk retrospektív tárlatot.

Messzebbre is tekintettünk, a fazekasok lehetőséget kaptak például, hogy Spanyolországban, a Tarragona megyei La Galera vásárán 2015-ben díszvendégként vehessenek részt. Hat fazekas, az ország minden részéből kelt útra, s a példás fogadtatás és a kialakított kapcsolatok nyomán részvételünk Katalónia legjelentősebb fazekas bemutatóján immár hagyománnyá vált.

A Nemzeti Tehetség Program keretében 2014 óta a Hagyományok Háza meghívásos pályázaton – egyre bővülő lehetőségekkel – vesz részt.

Ismerjük már az idei táborok és tehetségkutató programok feltételeit, reméljük a vírushelyzet javulásával terveink is megvalósulhatnak. Ha már a fazekasságot említettem, ide tartozik, hogy hat éve fazekas táborokat szervezek Magyarszombatfán Albert Attila fazekasmester szakmai vezetésével, és Dr. Nagy Zoltán néprajzkutató elméleti előadásaival, amin a Győri Kovács Margit Iparművészeti Szakgimnázium és a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium vizsga előtt álló fazekastanulói is részt vesznek. A tanítványok így elméleti és gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodva állhatnak a vizsgáztatók elé. A közös műhelymunka, a sikerélmények segítséget nyújtanak a résztvevőknek, hogy később önálló műhelyükben kamatoztassák a megszerzett tudást.”

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI