„Merj élni, meghalni bárki tud!” – Frida Kahlo Csapon

A címben idézett mondat volt Frida Kahlo mexikói festőművész mottója, aki önéletrajzi ihletésű, szimbolikus elemekkel átszőtt festményeiről ismert. Életét súlyos betegségek, egy fatális baleset és maradandó sérülések árnyékolták be, amelyek alkotásai központi témái lettek, de ő volt az első festőnő, aki leplezetlenül ábrázolta a női testet, a szexualitást és olyan élményeket, amelyeket csak a nők élhetnek át.

Frida Kahlo hatévesen járványos gyermekbénulásban betegedett meg, jobb lába deformálódott. Ezt leplezve fiatal lányként gyakran öltözött férfiruhába, majd hosszú mexikói szoknyákba. A család szűkösen élt, a lányoknak már korán dolgozniuk kellett. Ennek ellenére Frida az ország egyik legjobb középfokú intézményében tanulhatott, orvosnak készült. 1925 őszén villamosba ütközött az a busz, amelyen utazott, s a balesetben egész életére kiható sérüléseket szenvedett. Az unalom és a fájdalom elől menekülve kezdett festeni. Egy, a baldachinos ágya mennyezetére szerelt tükörben nézhette magát, így festette első önarcképét.

A Frida című előadást Frida Kahlo naplója nyomán (fordította: Szabó T. Anna) Oleg Melnyicsuk rendezte. A darabot Kárpátalján már számos településen láthatták, s most az Ungvári járás magyarsága élvezhette az életigenlő előadást, amely Csapon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének (KMKSZ UKSZ) meghívására jött létre a rendezvényteremben.

A festőnőt Orosz Ibolya színésznő személyesíti meg, aki elmondta, hogy ez a monodráma korábban nem létezett, mivel nincs egy megírt drámai alkotás.

– Az anyagot én szedtem össze Frida életrajzi adataiból, a verseiből, én fűztem fel az egészet egy monodrámába. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy arról beszélhettem végre, amiről én szeretnék, mert más esetben a rendező rám oszt egy szerepet, és elmondom a színpadon azt, amit a drámaíró megírt. Itt viszont én írhattam meg, amiről beszélni szeretnék, s ezért nagyon magaménak érzem az egész történetet. Frida Kahlo története nekem rengeteg hitet és erőt adott, s úgy éreztem, most megint olyan időket élünk, amikor erős nőkre van szükség. Ez lenne az üzenete is – hangsúlyozta a színésznő és megjegyezte: a darab debütálása a beregszászi színház Fedák Sári-termében volt, direkt pici színpadot választott, mert szerette volna látni a nézők tekintetét, hogy ne csak egy monológ legyen az egész, hanem dialógus. – Még ha nem is válaszolnak, azért a tekintetekben ott van, hogy velem tartanak-e, értik-e, hogy miről beszélek, vagy kívülállóként, csak nézőként vannak jelen. Amikor nagy színpadon játszunk, annak az a hátránya, hogy csak egy sötét tömeget látunk, és nem látjuk a tekinteteket. Itt, Csapon nagyon örülök, hogy láthatom a közönségemet, és beszélgethetünk.

A jelenlévők végigkövethették Frida életútját gyermekkorától az utolsó hivatalos megjelenéséig. A nézők szeme előtt „történik” a mexikói festőnő balesete, a felépülése, festővé válása. Betekintést kapunk viharos házasságába is Diego Riverával, kora legünnepeltebb mexikói festőjével. A festőnő életének legrejtettebb titkait is felfedi, az anyaság iránti be nem teljesült vágyát. Frida Kahlo festői karrierjéről, szakmai felemelkedéséről úgyszintén részletesen hallhatunk az előadáson.

Dr. Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja a monodráma végén elmondta, hogy már régóta szerette volna megnézni a darabot és örül a mostani lehetőségnek.

– Így testközelből látva nagyon a hatása alatt voltam. Mindannyiunk nevében nagy köszönet, hogy ezt a darabot most elhozták az Ungvári járásban élőkhöz.

A KMKSZ UKSZ nevében Palkó Katalin alelnök mondott köszönetet és bevallotta: nagy érdeklődéssel várta az előadást, mert ritkán lát az ember monodrámát, s főleg egy ilyen távol álló témával kapcsolatosan, hiszen egy mexikói festőművész naplójáról van szó.

– Már a színpad elrendezése meglepett. Tudom, utánaolvastam, hogy Frida Kahlo életének az utolsó 10 évében írta ezt a naplót, színes tintával és festékkel is festett a sorok közé, de nem gondoltam, hogy egy szürke háttérrel, két faszerkezettel, üres keretekkel ennyire át lehet adni ennek a művésznőnek az életét, ami keveredik fizikai fájdalommal és lelki gyötrődésekkel, színes és fekete-fehér és szürke egyben. Mexikó messze van, a festészet is távol áll tőlünk, átlagemberektől, de mégis valahogy a mi életünket mutatta be a színművésznő, az egyszerű kárpátaljai magyar nők életét. Hiszen mi is ragaszkodunk az élethez, az élet szépségeihez, színeihez, és várjuk már végre azt a bizonyos színes világot, amikor újra felhőtlenül tudunk élni és elfelejteni ezt a szürkeséget és fekete-fehér világot, amiben most vagyunk – zárta gondolatait Palkó Katalin.

A darab végén a jelenlévők felállva, vastapssal jutalmazták az előadást.