Megnyílt a Bercsényi Miklós könyvtár és közösségi tér az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán

Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2015. október 11.

Szeptember 28-án ünnepélyes körülmények között került sor az Ungvári Nemzeti Egyetemen a Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi kar Bercsényi Miklós könyvtárának és közösségi terének hivatalos felavatására. A kar tanárai és diákjai részvételével megtartott ünnepségen Dr. Volodimir Szmolanka professzor, az egyetem rektora és Vida László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezetők konzulja vágták át az avatószalagot.

Megnyílt a Bercsényi Miklós könyvtár és közösségi tér az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán

A könyvtárban megtartott ünnepség keretében dr. Spenik Sándor dékán köszöntötte a vendégeket, majd Volodimir Szmolanka rektor méltatta azt a jelentős, az egyetemen megvalósuló magyarországi beruházást, amelynek első szakaszának lezárásáként került sort az avató ünnepségre. Mint az egyetem vezetője kifejtette – európai körülményeket sikerült biztosítani az itt tanuló magyar diákok számára, amely a megvalósuló tudományos kutatások színvonalához is jelentős mértékben hozzá tud járulni. Az egyetem fennállásának 70. évfordulója alkalmából Volodimir Szmolanka a festőoktatási intézmény köszönőleveleit adta át azoknak a magyarországi kormányzati tisztviselőknek és alapítványi vezetőknek, akik munkájukkal hozzájárultak a program első szakaszának lezárásához. A köszönőleveleket a közeljövőben minden címzett megkapja majd. Közöttük volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kovács Ádám Zoltán, Kovács Ádám Zoltán, a minisztérium államtitkár-helyettese, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitkai államtitkára, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány képviseletében Erdélyi Rudolf Zalán vezérigazgató, dr. Naszvadi György kuratóriumi elnök.

Avató beszédében Vida László ungvári vezető konzul és Szalipszky Endre, Magyarország beregszászi főkonzulja fontosnak tartotta kiemelni azt a közösségileg hasznos munkát, amely a kárpátaljai magyar felsőoktatás érdekében az egyetemen folyik, s amely egy új könyvtárral és közösségi színtérrel bővült. A megvalósuló beruházások révén a magyar kar egyike lesz az egyetem legjobban felszerelt strukturális egységeinek. A könyvtár és közösségi tér, a hamarosan átadásra kerülő számítógépes szaktanterem, a nyelvoktatási szaktanterem, a fizikai laboratórium, illetve a Bercsényi Miklós Szakkollégium olyan kereteket adnak majd az ungvári magyar nyelvű felsőoktatásnak, amelyek révén új távlatok nyílnak meg a szülőföldjükön továbbtanulni vágyó fiatalok számára.

Spenik Sándor külön köszönetet mondott Bacskai József főkonzulnak a program megvalósulása érdekében tett munkájukért. Mint a dékán elmondta: a beruházásoknak köszönhetően felszereltség tekintetében a magyar kar ukrajnai viszonylatban is a legjobbak közé emelkedik.

Marija Medvigy, az egyetem tudományos könyvtárának igazgatója ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy szakmai ünnepük alkalmából különösen fontosnak tartják, hogy az egyetem több mint 1,7 milliós könyvtári államánya jelentős magyar nyelvű állománnyal gyarapodott, s igyekeznek majd a minél hamarabb felvenni a köteteket az egyetem elektronikus katalógusába is.

Bercsényi Miklós életéről és az általa Ungváron alapított első, 300 kötetes könyvtárról Simon Rita és Darcsi Nikolett történész hallgatók tartottak előadást, majd a Kikelet énekegyüttes (Bogáthy Boglárka, Györke Marianna és Hurik Alexandra) megzenésített verseket adott elő.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI