Megbékélési és Együttműködési Díjjal tüntették ki Matl Péter kárpátaljai szobrászt

Írta: MTI | Forrás: MTI | 2019. november 10.

A Charta XXI Megbékélési Mozgalom Megbékélési és Együttműködési Díjával tüntették ki Matl Péter kárpátaljai szobrászt, grafikust, a vereckei Honfoglalás-emlékmű alkotóját. Az elismerést az emberi erőforrások minisztere adta át szombaton Budapesten.

Megbékélési és Együttműködési Díjjal tüntették ki Matl Péter kárpátaljai szobrászt

Kásler Miklós a Nemzeti Színházban tartott ünnepségen hangsúlyozta: mindent meg kell őrizni múltunkból, ami értékes, amit a Kárpát-medencében felhalmoztak "az itt élő emberek, később nemzetek", és mindenen változtatni kell, amit a 20. század elrontott.

A megbékélés fontosságát hangsúlyozva közölte: a Kárpát-medence tökéletes földrajzi, politikai és gazdasági egység, és a történelem bizonyította, hogy "működni is képes".

A térségben élő népekkel közös értékeket sorolva a miniszter úgy fogalmazott, hogy

a Szent Korona-eszme "ezer évre biztosította a jogot, a rendet, az erők egyensúlyát nemcsak a király és a nemzet, hanem az ég és a föld között is".

A 20. században egy vesztett háború után "Szent István birodalma hétfelé szakíttatott", amiből rengeteg probléma adódott "minden utódállamnak" - közölte, majd kijelentette: "mindenki viselte a saját keresztjét, amit ideje lenne lerakni".

A díjazott Matl Pétert méltatva a miniszter azt mondta, hogy a szobrászművész minden művében visszaköszön a Kárpát-medence, "de nemcsak a fölrajzi egység, hanem az itt élő emberek is".

Matl Péter a díjat megköszönve arról beszélt, hogy "együtt, egymásért" érdemes alkotni, értékeket teremteni, s műveivel is ezt a szellemiséget kívánja közvetíteni.

Hozzátette:

a vereckei Honfoglalás-emlékmű a békés egymás mellett élésről szól, annak főmotívuma egy csergeminta, amely a Kárpát-medence összes népénél megtalálható.

Surján László, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom elnöke a díj történetét felelevenítve arról szólt, hogy a 2013 óta átadott elismerést mások mellett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Käfer István irodalomtörténész és Arad városa kapta meg.

Matl Péter 1960-ban született Munkácson. 1980-tól gimnáziumi tanárként dolgozott és a Kárpátaljai Művészeti-termelési Kombinát dekoratőre és monumentalista képzőművésze volt. Művészeti tevékenysége 1970-ben kezdődött. 1996-ban megnyerte a Magyarok Világszövetsége által kiírt millecentenáriumi szoborpályázatot (Vereckei Honfoglalási Emlékmű a magyarok bejövetelének 1100. évfordulójára). Az utóbbi húsz évben többnyire köztéri szobrokat készít fából, kőből, bronzból, díszkutakat, egyházi oltárokat és szobrokat alkot.

1995-től tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának, 1999-től az Ukrán Képzőművészeti Szövetségnek. 2013-tól a ProArte-Munkács civil szervezet elnöke.  A többi között a Magyar Művészetért Díjjal és Szervátiusz Jenő-díjjal is kitüntették.

A Charta XXI Megbékélési Mozgalom 2010-ben indult útjára Surján László kezdeményezésére, jelenleg több mint hatezer követője van.

Hírek

  • Magyar zeneszerzők ungvári miniszobrai

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 14 év alatt több mint 60 miniszobor kész...

  • Kárpátalja anno: vadászaton a Kárpátokban

    A Kárpátalja anno rovatban korábban már írtunk J. Lányi András erdészről (itt), aki hosszú éveken át volt Bereg vármegyében a Schönborn uradalom főerdésze és vadászmestere. Ekkor szerzett tapasztalatait 1926-ban könyvben is megírta Kárpáti vadászélmények címmel. Emellett rendszeres...

  • A kárpátaljai Herkules – 125 éve született Fircak Kroton, a „bilkei erőember”

    Az emberek többsége büszke azokra a földijeire, akik híressé váltak. Nem véletlen, hogy az egykoron a világ legerősebb emberének tartott legendás bilkei erőember, Ivan Fircak (Kroton) születésének 125. évfordulóján a világhálón visszaemlékezések sora jelenik meg. A Kárpátalja régi és mostani képeken...

  • Kárpátalja anno: Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt…

    Bay Gábor beregsurányi születésű földbirtokos, huszárszázados, nyugalmazott munkácsi polgármester visszaemlékezése Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt… címmel a Kárpáti Hiradó 1943. január 3-i számában jelent meg. A személyes hangvételű írás 1882 márciusába repíti vissza az olv...

Események

Copyright © 2024 KMMI