Marslakónak tartották és kisbolygót is elneveztek Teller Edéről

116 éve, 1908. január 15-én született a világhírű magyar tudós, Teller Ede, „a hidrogénbomba atyja”. Még életében legendává vált, a 20. század legbefolyásosabb tudósának tartották, akinek Gorbacsov nem akart kezet nyújtani, de akinek szavára amerikai elnökök sora adott. Magyarországon leginkább mint világhírű magyar tudósra emlékezünk, aki erősítette azt a képet, hogy „mindent a magyarok találtak fel”.

„Már itt vannak közöttünk, csak magyarnak mondják magukat” – egy anekdota szerint a szintén világhírű magyar fizikus, Szilárd Leó ezt válaszolta, amikor arról kérdezték, hogy miért nincs bizonyíték a földön kívüli életre, pedig annak valószínűsége elég nagy.

A Budapesten, zsidó családban született Teller Ede is tagja volt ennek a „marslakócsoportnak”, amely az Egyesült Államokban leginkább arról szerzett hírnevet magának, hogy tagjai nagyon okosak, megfejthetetlenül gondolkodnak, egy furcsa, érthetetlen nyelvet beszélnek, és egy távoli kis országból származnak.

Teller később azt vallotta, hogy tudományos sikereit leginkább a magyar nyelvnek köszönheti, e nélkül csak egy átlagos középiskolai tanár vált volna belőle, de a magyar nyelv sokszor logikafejlesztő eszköznek bizonyult számára.

A későbbi tudós igen fiatalon, már tizennyolcadik születésnapja előtt nem sokkal, 1926-ban Németországba ment, ahol több híres egyetemen tanult.

A nácik hatalomra jutása után 1934-ben innen is továbbállt, először Angliába, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol haláláig élt. A harmincas években még rendszeresen hazajárt Magyarországra, és 1933-ban feleségül vette ifjúkori szerelmét, Schütz-Harkányi Auguszta Mária matematikust, vagyis Micit.

1937-ben dolgozta ki egyik leghíresebb elméletét Herman Arhur Jahnnal, az úgynevezett Jahn–Teller-effektust, a molekulák és ionok geometriai torzításáról.

Levél az elnöknek és a naptej az atombomba robbantásán

1939-ben részt vett Szilárd Leóval és más magyar tudósokkal együtt az „Eisntein–Szilárd-levél” megírásában. Ebben arra figyelmeztetik Franklin D. Rooseveltet, az Egyesült Államok elnökét, hogy a náci Németországban olyan kísérleteket folytatnak, ami egy olyan pusztító erejű bomba megalkotásához vezethet, amely egy teljes kikötő elpusztítására alkalmas.

A levelet Albert Einstein írta alá, de a visszaemlékezések szerint főleg Szilárd Leó és a többi magyar tudós fogalmazta meg. Ez a levél vezetett végső soron a Manhattan-terv beindításához, amely az első atombombát eredményezte.

Az atombombán J. Robert Oppenheimer vezetésével számos magyar tudós dolgozott, így Teller Ede és Szilárd Leó is.

„Nem akartam elfordulni, de a sok-sok elvégzett számítás alapján úgy véltem, a robbanás a vártnál sokkal nagyobb is lehet. Úgyhogy magamra kentem némi napolajat” – emlékezett az első kísérleti atomrobbantás napjára később Teller.

Ez a második világháború végén, már a német kapituláció után, 1945 júliusában történt, amikor az új-mexikói Jornada del Muerto-sivatagban felrobbantották a Gadget (szerkentyű) névre keresztelt első atombombát. A robbanás 12 kilométeres gombafelhőt okozott és nemes egyszerűséggel semmivé porlasztotta a „szerkentyűt” tartó acéltornyot.

Habár a tudósokat figyelmeztették, hogy a robbantás előtt forduljanak el és feküdjenek hasra, ők a világ kincséért sem maradtak volna le arról, hogy végignézzék évek óta tartó munkájuk végeredményét. A már említett napolajas flakont , miután bekente magát, Teller körbeadta a többi tudósnak, akik a hajnali sötétségben, a robbantástól 30 kilométerre, komoly arcot vágva szintén bekenték magukat.

A sikeres kísérlet után az amerikai hadsereg Hirosimánál és Nagaszakinál ledobta az atombombát, így kényszerítve térdre az utolsó pillanatig harcoló Japánt.

A legbefolyásosabb tudósnak tartották

Teller hírneve és befolyása ezután egyre nagyobb lett, miután a szovjetek jelentette veszélyt felismerve kidolgozta a hidrogénbombát, amit 1952-ben robbantottak fel az amerikaiak egy kísérlet során. A szovjetek egy évvel később dolgozták ki a saját hidrogénbombájukat.

De nemcsak az atomenergia hadászati, hanem polgári célú felhasználásában is kimagasló eredményeket ért el.

A nevéhez kötik például az amerikai atomerőművek biztonságának alapvető szempontjainak kidolgozását.

Felismerte az urán-grafit-víz típusú reaktorok veszélyforrását, sikerült is leállíttatnia őket az Egyesült Államokban. Ilyen elven működött egyébként az 1986-ben felrobbant csernobili atomerőmű is, ahol többek közt a Teller által veszélyesnek ítélt pozitív üregtényező okozta a katasztrófát.

„Az atomkorszaknak aligha volt nála befolyásosabb tudósa, talán az egész évszázadnak sem. Nevét rendszeresen együtt emlegették a tudomány óriásainak nevével, mint Einstein, Bohr és Fermi. Ráadásul példátlan politikai befolyása volt. Elnökök jöttek, elnökök mentek nagy hatalmú munkatársaikkal együtt. Tudományos felkészültségű államférfiak emelkedtek fel és váltak kegyvesztettekké. Ám Teller évtizedeken át maradt a színen, bombákat épített, kifejtette véleményét a kongresszus előtt, tábornokokat és elnököket látott el tanácsaival. Befolyása egy egész korszakra nyomta rá bélyegét…” – írta később róla William Broad a Teller háborúja című művében.

Nem fogott kezet Mihail Gorbacsovval

Hírnevére jellemző egy másik anekdota, mely szerint 1987-ben, amikor Ronald Reagan amerikai elnök a Fehér Házban bemutatta a magyar tudóst Mihail Gorbacsovnak, a szovjet főtitkár másodszorra sem nyújtott kezet neki. „Ez itt a híres-nevezetes doktor Teller” – próbálkozott újra az elnök, mire Gorbacsov lakonikusan annyit felelt: „Tellerekből sok van.”

A magyar tudós egyetértett Gorbacsovval, és ő sem nyújtott kezet.

Talán nem volt véletlen Gorbacsov ellenérzése, hiszen Teller, mint a fenti leírásból is kitűnik, az egész hidegháború alatt szorgalmazta az amerikai fegyverkezést, így a hidrogénbomba mellett az úgynevezett csillagháborús tervet is. Nagy veszélynek tartotta a kommunista Szovjetuniót, amelytől meg kell védeni a nyugati, szabad világot.

Öt évtized után lépett újra magyar földre

A rendszerváltozáskor, 1990-ben járt újra magyar földön, 1936 után először. Utolsó éveiben rendszeresen hazalátogatott, előadásokat tartott, interjúkat adott, többször járt a paksi atomerőműben is. Míg külföldön ellentmondásos volt a megítélése, itthon leginkább az Amerikába emigrált híres magyar tudósként említették, aki erősítette azt a képet, hogy Magyarország a sport mellett a tudomány területén is kiemelkedő személyekkel gazdagította a világot.

Élete során számos rangos hazai és nemzetközi kitüntetésben részesült, így többek közt az Albert Einstein-díj (1958), az amerikai Nemzeti Tudományos Medál (1982), a Magyar Köztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje (1990) vagy a Magyar Corvin-lánc (2001) is díszítette vitrinjét. Nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia választotta tiszteletbeli tagjának (1990), de a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora és az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli professzora is lett (1991). Halála előtt nem sokkal átvehette George W. Bush amerikai elnöktől a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet.

Hosszú és tartalmas élet után, 95 évesen, 2003. szeptember 9-én, a kaliforniai Stanfordban halt meg. Ma egy csepeli utca és egy nagybánhegyesi általános iskola mellett egy 1989-ben felfedezett kisbolygó, az „5006 Teller” viseli a nevét.