Liszt világpremier

Írta: | Forrás: KISZó | 2021. április 24.

A Stingray Classica április 24-én 21.00 órától tűzi műsorára a Magyar Állami Népi Együttes elmúlt őszi, Milánóban rögzített Liszt-mozaikok előadását. Ez azért is számottevő mert ez az első alkalom, hogy magyar néptáncegyüttes táncfilmje nemzetközi zenei csatornán szerepel.

Liszt világpremier

A Stingray Classica a klasszikus zenére, az operára, a balettre és a dzsesszprogramokra szakosodott televíziós csatornahálózat műsora a világ harminchét országában van jelen a helyi TV-szolgáltatók kínálatában, valamint érhető el az on-demand szolgáltatókon keresztül. A csatorna április utolsó hétvégéjén Liszt Ferenc zeneszerzői munkássága előtt tiszteleg, a tematikus program része a Magyar Állami Népi Együttes előadásának premierje is.

Az Együttes Bartók és Kodály után ismét a magyar zeneművészetből, ezúttal Liszt Ferenc munkásságából merített ihletet. A Liszt-mozaikok produkciót három éve mutatta be a társulat, s cselekménye három tematikai pillérre, a nagy magyar zeneszerző életművének emblematikus jegyeire – Liszt, a magyar; Liszt, a pap; Liszt, a virtuóz – épül. Az alkotókat nem csupán a tiszteletadás szándéka vezette, hanem az a meggyőződés is, hogy Liszt zeneszerzői és mesteri előadói talentumának mindenképpen van és lehet korunk számára is érvényes üzenete, modern jelenünknek szóló tanulsága.

A 2020. október 18-án, a Teatro Repowerben rögzített előadás különlegessége, hogy a tánc-koncert első részében Bartók művei és azok népzenei forrásai hallhatóak a világhírű hegedűművész és karmester Shlomo Mintz, a milánói Cameristi della Scala, és a Magyar Állami Népi Együttes zenészeinek előadásában. A második részben közreműködik a Szent Efrém Férfikar, Szabó Marcell zongoraművész és a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara Radics Ferenc vezetésével. Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor.

Információk: https://www.youtube.com/watch?v=4EIw8R-r434

https://classica.stingray.com/en/HU/featured/composer-s-weekend-franz-liszt

Hírek

  • Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

    2026-ban ünnepeljük Isten szolgája gróf Esterházy János születésének 125. évfordulóját, jövőre pedig tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az Ortutay Elemér Görögk...

  • A 82 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Beregszászban

    Nyolcvankét évvel ezelőtt a szovjet légierő két hullámban bombázta a beregszászi vasútállomást, ahol éppen számos, magyar lovas egységet, illetve menekülő észak-erdélyi magyarokat szállító szerelvény vesztegelt. A támadásnak sok halottja volt: legtöbbjük katona, de civilek is áldozatul estek. A Pro ...

  • Báró Perényi Zsigmondra emlékeztek Budapesten

    Kárpátaljai gyökerek, a magyar szabadság mártírja „Perényi Zsigmond alakja örök példa a magyarság előtt. Hiszen az ő kitartása, elvhűsége példát mutat mindenkinek” – emelte ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke október 9-én az 1848–1849-es magyar forr...

  • Ahol a gyökerek új formát öltöttek – Lezárult a XV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor

    Szeptember 29-én ért véget a Pro Arte – Munkács civil szervezet XV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábora, amelynek ezúttal is a Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A szeptember 15. és 29. között megrendezett művésztelepen hét ország nyolc alkotója dolgozott együtt...

Események

Copyright © 2026 KMMI