Liszt Ferencre emlékeztek Péterfalván

Írta: Molnár Bertalan | Forrás: www.beregihirlap.uz.ua | 2011. december 10.

A Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusa Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából vendégszereplésre hívta meg Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművészeket. A Budapestről érkezett, nemzetközileg elismert páros a múlt szombaton a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolában adott koncertet. Vendégszereplésük első része a Földi mese címet viselte, főként a középiskolás korosztálynak szólt. Az összeállításban a jelenlévők a kortárs magyar költők versei közül hallhattak válogatást, zenei kísérettel.

Liszt Ferencre emlékeztek Péterfalván

Elhangzott Füle Lajos Ez csak egy állomás, Madár Bence Születés, Ranschburg Jenő Barátság, szerelem, Kulcsár Ferenc Nagyszerű, Szalóci Dániel Dúdolós, Szőke István Attila Az élet dala, Kis Ottó A vonatsínek, Karafiáth Orsolya Csak egy szó, Áprily Lajos Kérés az öregséghez, valamint Szabó Éva Hét csoda című költeménye.

A művészek elmondták: műsorukkal az ember életének főbb állomásaira és a valódi keresztény értékekre szeretnék felhívni a figyelmet.

A zenei kíséretben rövid karakterdarabok hangoztak el, egy-egy vers hangulatát közvetítve. Felcsendült többek között Csajkovszkij, Grieg, Schubert, Hacsaturján, Beethoven egy-egy szerzeménye, de a komolyzenei dallamok mellett hallható volt a Forrest Gump című ismert amerikai film betétdala is.

Az esti műsorban Liszt Ferencre emlékeztek. A koncert ünnepélyes megnyitóján Tóth István, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja hangsúlyozta: nagy örömére szolgál, hogy a nagysikerű kijevi és viski hangverseny után a péterfalvai közönség is hallhatja a művészházaspár játékát.

A művészek szóltak arról, hogy a darabokkal Liszt Ferenc művészetének több arcát szeretnék bemutatni. A Liszt és kortársai című koncerten felcsendültek Mosonyi Mihály Az égő szerelem három színe és Ünnepi zene című szerzeményei, majd hallható volt Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódiája és a Szerelmi álmok című zongoradarabjának négykezes átirata. Liszt Ferenc öreg kori szerzeményei közül elhangzott a Bölcsőtől a sírig című mű, valamint a Himnusz és Szózat-átirat.

Az előadás Szűcs István Kell még egy szó… kezdetű ismert szerzeményének négykezes zongoraátiratával zárult, amelyhez egy, a magyarság történetét összefoglaló prezentációt láthatott a közönség.

A műsor végén Homoki Gábor, a Péterfalvai Művészeti Iskola igazgatója köszönte meg a vendégszereplést. Hangsúlyozta, hogy Liszt szerzeményeinek előadásához komoly szakmai felkészültség szükséges, amelyről a művészházaspár fényes bizonyságot tett. Munkájukhoz további lelkesedést és kitartást kívánt. A jókívánságokhoz csatlakozott Virág László, a tiszapéterfalvai KMKSZ-alapszervezet elnöke is.

Várnagy Andrea és Farkas Zsolt búcsúzóul Tamáska Gyula Mondd el című szerzeményével kívánt áldott karácsonyi ünnepeket.

A vendégszereplés a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának finanszírozásával valósult meg.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI