Lélekemelő, feltöltő órák Wolf Katival

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2023. június 30.

A Kárpátaljai KultúrKaraván Program keretében június 26-28. között Kárpátaljára látogatott Wolf Kati magyar énekesnő, aki több helyszínen gyermekműsorral és felnőtteknek szóló dalösszeállítással, beszélgetéssel kedveskedett a kárpátaljai közösségnek.

Lélekemelő, feltöltő órák Wolf Katival

Hétfőn Kígyóson várta az óvodásokat és a kisiskolásokat Gyermekszáj című programjával. Kedden a makkosjánosi Helikon Hotelben lépett fel, a délelőtti órákban a kicsiket várta közös éneklésre és szórakozásra, kora este pedig Nyáreste Wolf Katival címmel egy felejthetetlen, kellemes, beszélgetéssel egybekötött és természetesen dalokkal fűszerezett másfél órára a felnőtteket.

– 2022-ben kezdődött volna el egy nagy volumenű programsorozatunk, melyet a háborús körülmények miatt nem tudtunk megvalósítani. De úgy gondoltuk, mégis kellene valamit szervezni, így hetven olyan híres magyarországi személyt szólítottunk meg, akiknek a jelenléte, az előadása lélekemelő lehet a kárpátaljai közösség számára.

Wolf Kati énekes volt az első, aki reagált a levelünkre, és azonnal jelezte, hogy el szeretne jönni, s vállalta a háromnapos, több helyszínes fellépést

– magyarázta Kudlotyák Krisztina, a Kárpátaljai KultúrKaraván programvezetője.

– Mint már kiderült, gyerekeknek és felnőtteknek szóló előadással készült az énekes. Miért gondolták úgy, hogy a gyerekeket is szükséges „megszólítani?”

– A gyerekgeneráció a jövőt jelenti, és ha őket is be tudjuk vonni egy-egy előadásba, és élményt tudunk számukra nyújtani, az egy nagyon felemelő és jó dolog. Az sem mellékes, hogy az itt élő gyermekeknek nem sok lehetőségük van ilyen találkozókon részt venni, ezért gondoltunk arra, hogy a művésznő Gyerekszáj nevű programját több helyszínre is elvisszük, hogy minél több óvodás és kisiskolás láthassa. A felnőttekkel hasonló a helyzet, hiszen olyan világban élünk, amikor mindenkinek szüksége van egy kis kikapcsolódásra, feltöltődésre.

A Helikon Hotel tehát tegnap hangos volt a gyermekzsivajtól, a kicsik nagyon várták már, hogy együtt énekeljenek Wolf Katival, aki hamar fantasztikus hangulatot varázsolt a terembe. A gyerekek együtt énekelték vele például a Mókuska, mókuska felmászott a fára, vagy az örökifjú klasszikust, a Vuk című magyar rajzfilm főcímdalát, amit az énekesnő még kislány korában énekelt.

– Korábban nem voltak gyermekeknek szóló dalai. Mikor jött az ötlet, hogy őket is „megszólítsa”? – kérdeztük Wolf Katit.

– A pandémia ideje alatt édesapám, Wolf Péter zeneszerző kérdezte tőlem, miért nem csinálok egy minőségi dallamvilágú gyerekanyagot, ha más miatt nem, hát a Vuk miatt, amit mindenki ismer. Az az igazság, hogy meghallottam én ezt, de valami miatt mindig toltam, ám amikor a pandémia átrendezte mindannyiunk életét, úgy döntöttem, megcsinálom, hiszen volt rá időm.

Édesapám Fábri Péter zseniális szövegíróval együtt gyakorlatilag egy kész album elé ültettek le, aminek a címe Gyerekszáj lett.

Csupa-csupa gyereksztori van benne, a családban, vagy ismeretségi körben megtörtént események. Nagyon tetszett, felvettük lemezre, és mára már a második album is elkészült, melyhez foglalkoztató, multifunkcionális füzeteket is csatoltunk.

– A gyerekek mellett természetesen felnőtteknek szóló előadást is láthattunk, láthatunk.

– Igen, egy triósított változatban lépünk most színpadra minden helyszínen, egyébként egy teljes rockbandával szoktunk turnézni.

Az itteni azért különleges, mert Krisztinával pódiumbeszélgetést tartunk, ami nagyon jó dolog, mert a gyerekekkel is interaktívak az előadások, ami könnyebbé, közvetlenebbé teszi a találkozókat.

Ha például én magamról, vagy a gyerekeimről beszélek, az mindig közelebb hozza a közönséget. Nagyon örültünk, amikor Krisztináék megkerestek bennünket, mert már korábban is mindig szívesen jöttünk az itteni közönséghez.

– Tehát nem tántorították el a háborús hírek.

– Tudtuk, hogy itt konkrétan nem zajlanak harci cselekmények, és adja Ég, hogy ez maradjon is így. Azzal is tisztában voltunk, hogy a szervezők nem hívtak volna, ha ez veszélyes terület lenne.

Úgy érzem, az a legfontosabb, hogyha mi tudunk hozni egy félórás, egyórás könnyedséget, az emberek gondolatait egy picit jobb irányba visszük, az nagyon jó dolog.

Ez látszott a gyerkőcökön is, akik vidáman, felszabadultan énekeltem velem.

– Akkor tulajdonképpen ezzel is jótékonysági akciót hajtott végre…

– Igen, bár az én terepem az éneklés. Viszont évek óta önkénteskedem az Ökumenikus Segélyszervezetnél, ami egy nagyon jó dolog számomra. Segíteni jó, és jómagam is mindig feltöltődök, amikor elmegyek egy nehéz sorsú településre, ahová például iskolakezdő csomagokat viszünk. És ezeken a találkozókon mindig többet kapok, amennyit én adok.

A szervezők a helyszínek kiválasztásakor figyelembe vették, hogy azok nagyobb, magyarlakta csomópontok legyenek. Makkosjánosi sok helyszínről könnyen megközelíthető, mint ahogy az ungi térségben Nagydobrony. Munkács pedig szintén, oda is a környékbeli magyarokat várták.

Hírek

  • Afrikától Kárpátaljáig – Dr. Fodor Réka előadása a Munkácsy Mihály Magyar Házban

    Vannak emberek, akiknek már a jelenléte is reményt ad. Akik nem csupán beszélnek a segítségnyújtásról, hanem minden napjukat ennek szentelik – csendben, alázattal, mégis hatalmas belső tűzzel. Dr. Fodor Réka, az AFRÉKA Nemzetközi Humanitárius Alapítvány alapítója ilyen ember. Missziós orvosként eddi...

  • Hagyományőrző napok Mezőváriban, ötödször – Barátságszövés a tánc, a zene erejével

    Mezőváriban az elmúlt héten ismét vidám gyermekzsivalytól, népzenétől volt hangos az Egy ház a Nemzetért közösségi tér. A BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet immáron ötödik alkalommal rendezte meg a Népi és Hagyományőrző Napokat, melyre a helyi fiatalok mellett eljö...

  • Mondd el ma: Szabad a tánc!

    Ha táncról van szó, akkor az embernek az öröm, a kikapcsolódás, a felhőtlen időtöltés, a szabadság jut eszébe. Hiszen a tánc akkor születik, ha már elfogynak a szavak, és az ember egész testével szeretné kifejezni az érzelmeit, átéléseit. Most négy személyt kértünk meg, hogy mégis szavakkal mondják ...

  • Anna-napi néphagyományok, hiedelmek, mulatságok

    Július 26-án ünnepeljük az Anna névnapot, mely egyúttal Szent Anna ünnepnapja is. A nap mulatsággal, bállal való megünneplése ma is szokás. Az Anna-naphoz számos néphagyomány és hiedelem is kapcsolódik.   Az Anna közvetlenül a héberből átvett név, eredeti formája Channá, Hanná. Jelentése:...

Események

Copyright © 2025 KMMI