Lakberendezőnek készül, de a festészet is fontos számára

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. február 02.

A nagyszőlősi Vince Viktória lakberendezést tanul, de a festészet sem áll tőle távol. Kislány kora óta érdekli a rajzolás. Még másodikos volt, amikor elhatározta, hogy fejleszteni szeretné a tudását. Hat éven keresztül szakkörön foglakozott rajzolással, később festészettel is.

Lakberendezőnek készül, de a festészet is fontos számára

– Tanulmányaimat Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában kezdtem, majd a helyi művészeti iskolában tanultam tovább három évig, jelenleg pedig a Kárpátaljai Művészeti Akadémia harmadikos diákja vagyok. Belsőépítészetet tanulok, de festészet világába is mély betekintést nyerhetek – kezdte beszélgetésünket Viktória.

– Miket szoktál festeni?

– Főként az akadémiai feladatokra összpontosítok, ám leginkább tájképeket szoktam vászonra vinni. Most is egy ilyenen dolgozom, az alkotás a téli Szinevért ábrázolja.

Legutóbb a hegyekben töltött egy kis időt. Leginkább olajjal dolgozik, néha akvarellel. Van, hogy egy hét alatt elkészül egy festménnyel, de olyan is előfordult, hogy egy hónapig dolgozott egy alkotáson.

Viktória egy év múlva magiszterin szeretné folytatni a tanulmányait. A lakberendezés mellett természetesen az ecsetet sem tenné le.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI