Kultivál fesztivál Kolozsváron

Írta: Tudósítónk | Forrás: kronika.ro | 2015. augusztus 24.

A Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozatba illeszkedő fesztivál hat régió – Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Muravidék, Vajdaság és Magyarország – fiatal művészeit gyűjtötte össze Erdély fővárosába. A rendezvény megnyitóján elsőként Széman Péter, az EMKE elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az elnök úr a legpatinásabb rendezvényként jellemezte a fesztivált, amely számtalan ébren töltött éjszaka, és nem várt támogatások által jött létre.

Kultivál fesztivál Kolozsváron

„Újszerű kezdeményezés, viszont nem előzmény nélküli rendezvény.” – mondta Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A rendezvényt 1996-ban, Vajdaságban alapozták meg, amely 2004-ben vándorfesztivállá alakult. Idén, hat éves szünet után, a kincses Kolozsvár mint Európa Ifjúsági Fővárosa a kultúrát újszerűen, a fiatalság szemszögéből tárja fel. Ugyancsak Mile Lajos említette, hogy „A fiatalság–kultúra kapcsolat minőségi létezés záloga, amelynek megmentő ereje van.”

Borzási Sarolta, a Share föderáció magyar közösségért felelős alelnöke megnyitóbeszédében elmondta, hogy a Kultivál értékteremtő fesztivál nagyban hozzájárul Kolozsvár nyolc hónapon át viselő címéhez. Polyák Albert az NMI főigazgatója szerint a magyar nyelv gondolatai cselekedetben nyilvánulnak meg, ahol a tovább fejlődés, a gondolatcsere és a kapcsolatteremtés a cél. Vákár István Kolozs Megyei Tanács alelnöke hangsúlyozta, hogy a fesztiválnak kell legyen folytatása.

A fesztivál sokszínűsége olyan közös pontot hoz létre, ahol megismerhetjük a régiók sajátosságait, ugyanakkor az egységes szándék az újrakezdés, kapcsolatteremtés, összetartás, hagyományteremtés.

„Fontos, hogy legyenek ilyen fesztiválok, hogy legyenek multiplikátorok, akik hazaviszik a tapasztalatot, és otthon továbbadják. Jó üzenetet kapni az interneten, de még jobb együtt lenni" - jelentette ki Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. A tárcavezető a fiatalok elvándorlására is kitért beszédében.

„Európában nem sok értelme van az ellen beszélni, hogy a fiatalok külföldön próbáljanak szerencsét. Ehelyett azokat a feltételeket kell megteremteni, amelyek hazahozzák a fiatalokat, miután szerencsét próbáltak. Az itthon maradóknak pedig olyan életlehetőségeket kell kínálni, amelyek által jobb életük lehet, mint a szüleik generációjának" - jelentette ki Balog Zoltán.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere ünnepi beszédében kijelentette, a város a Kultiválhoz hasonló rendezvényekkel tesz lépéseket az egykori európai jelentőségű értékteremtő centrumi rangjának a visszanyerése felé.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által megszervezett Kultivál a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok vándorfesztivál folytatása. A 2004-től évről évre más-más helyszínen szervezett, de az utóbbi években elmaradt fesztivál idén a kolozsvári helyszín miatt kapott ifjúsági jelleget. Széman Péter EMKE-elnök bejelentette, a fesztivált 2016-os megrendezéséért Kolozsvár és Muravidék versenyez.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI