Különdíjban részesült Ferenci Attila

Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2022. április 16.

Több év kihagyás után ismét megtartották a Versünnep Alapítvány nagyszabású gálaestjét a magyar költészet napján, április 11-én a Magyar Nemzeti Színházban – tudatta a TV21 Ungvár.

Különdíjban részesült Ferenci Attila

Idén négy kategóriát hirdetett meg a Versünnep Alapítvány: vers- és prózamondás, énekelt vers, versmegzenésítés, képző- és filmművészeti alkotás, valamint táncművészeti alkotás. Az idén sokkal több jelentkező vett részt a versenyen, mint az előző két évben.

A 2005 óta megrendezett esemény az eddigieknél még nagyobb nyereményekkel várta a profi és amatőr előadókat, akiknek a fellépését szakmai zsűri értékelte. A győztes fődíja nem kevesebb, mint 600 000 forint volt, az amatőr versenyzőkre pedig szintén értékes nyeremények vártak.

A versenyre Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze is jelentkezett. A kárpátaljai színész elmondta, hogy három verssel pályázott, melyből kettőt kellett elszavalnia: Czébely Lajos és Nemes Nagy Ágnes versét választotta.

Ferenci Attilát a szakmai zsűri különdíjjal jutalmazta.

Gratulálunk!

Hírek

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

  • Hagyományos kárpátaljai esküvőt elevenítettek fel Ungváron

    Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.

  • A vesszőfonástól a szövésig – nyárbúcsúztató a Nagyberegi Tájházban

    Hogyan lesz a vesszőből használati tárgy, a csuhéból virág, a fonalból szőttes? Ezekre a kérdésekre saját munkájuk közben kaphattak választ azok az iskolások, akik részt vettek a Nagyberegi Tájház nyárzáró foglalkozásain. A szeptember 14–18. között megrendezett Nyári élmények a Nagyberegi Tájházban ...

  • Könyvet olvasni menő – a fiatalok körében is!

    Az Év olvasója verseny eredményhirdetését a Beregszászi Központi Könyvtárban tartották. A rendezvényt Komáromi Andrea gyerekkönyvtáros nyitotta meg, majd Varga Éva igazgató köszöntötte a versenyzőket és a könyvtárosokat. 

Események

Copyright © 2026 KMMI