Közösségépítő örömtánc, örömzene, játék – Cseperedő táncosok-zenészek találkozója Mezőváriban

Írta: Fábián Soós Katalin | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. június 23.

Népviseletbe öltözött fiatalok, gyermekek tömege, néptánc és népzene – a felsorolást olvasva mindannyiunk képzeletében ugyanaz a jókedvvel körbelengett színes forgatag jelenik meg, amit a faluban itt-ott megjelenő terepszínű ruhások, a telefonos alkalmazásokon zaklató légiriadók hangja sem tud nagyon elrontani. Épp csak a férfiakat alig láttató családokat, az apák üres helyét nem tudtuk még teljesen megszokni.

Közösségépítő örömtánc, örömzene, játék – Cseperedő táncosok-zenészek találkozója Mezőváriban

Mezőváriban immáron negyedik alkalommal szervezték meg a Cseperedő Táncosok és Zenészek Találkozóját, és bár megcsappant a létszám, június 16-án a falu és a környező településekről érkező néptánccsoportok több mint száz gyereket vonultattak fel. Népviseletbe öltözve közösen sétáltak át a Nemzet Házából a református templomba, ahol rendhagyó, zenés istentiszteleten vettek részt a helyi gyülekezettel közösen. A vonulást a BorzsaVári zenekar és a falusiak örömteli tekintete kísérte.

A templomban Menyhárt István lelkipásztor az irgalmas samaritánus történetét elevenítette fel a gyülekezet emlékezetében. Valahogy irgalmat gyakorolni mindig időszerű. Akkor is, ha jó időket élhetünk meg, és akkor is, ha ránk nehezednek a bajok. Az irgalmasságot leginkább Istentől tanulhatjuk meg, aki már számtalanszor volt velünk könyörületes. Az Úr irántunk tanúsított könyörülete buzdítson és szabadítson fel minket a másokért hozott áldozatok meghozatalára, hangzott az igehirdetésben.

Az irgalmasság témájához kapcsolódott a BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző civil szervezet erre az alkalomra készített verses-zenés összeállítása. A fiatalok műsora is arra buzdította a gyülekezetet, hogy csatlakozzanak a színes forgataghoz, így az, most már felduzzadva hömpölygött vissza a további rendezvényeknek helyet adó Egy Ház a Nemzetért tehetséggondozó központba. Itt egy kiadós ebédet követően – a környék legfinomabb töltöttkáposztáját megkóstolva – különböző kézművesfoglalkozások vártak a résztvevőkre.

A nap fénypontja azonban a délutáni fellépés volt, ahol a tánccsoportok ízelítőt adhattak abból, mivel telt a mögöttük álló év, a fiatal népzenészek is bemutathatták, milyen fejlődést értek el népi hangszereik megszólaltatásában.

A házigazda BorzsaVári TMH és a mezővári Cseperedő tánccsoportok ezúttal a benei Gyöngyvirág tánccsoportot, a csomai Bokréta Hagyományőrző táncegyüttest és a badalói Levendula tánccsoport fiataljait látta vendégül.

Hírek

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

Események

Copyright © 2025 KMMI