Közös gyertyagyújtás Beregszászban advent második vasárnapján

Írta: Fehér Rita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. december 11.

Advent második vasárnapján a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség és Beregszász Polgármesteri Hivatala szervezte a közös ünnepi gyertyagyújtást a város központjában.

A rendezvény már sok év alatt hagyománnyá vált. A város lakóinak egyik kedvenc adventi rendezvénye, amikor jó együtt készülni az ünnepre, felekezettől függetlenül, hiszen a gyertyagyújtáson jelen van mind a három történelmi egyház képviselője és híveik. A vasárnap délutáni program azért is vonz sok embert, mert akik eljönnek, érzik, hogy a háború, az elvándorlás ellenére vannak még sokan a városban, akik számára fontos az egység, a haza, a várakozás, az ünnep és az Isten.

Közös gyertyagyújtás Beregszászban advent második vasárnapján

A rendezvényen Babják Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet. Legelőször köszönetet mondott azoknak a személyeknek, akik egész évben segítették a várost, különösen azoknak a katonáknak, akik a fronton harcolnak hazánkért.

Ami közös a katonákban és bennünk, az a remény. Remény abban, hogy a háború nem követel újabb emberáldozatot. Remény abban, hogy szeretteinket testileg, lelkileg egészségesen látjuk ismét. Remény, hogy sorsunk jobbra fordul. Remény abban, hogy Isten meghallgatja közös imáinkat – hangsúlyozta a polgármester.

Ezt követően az egyházak képviselői áldást mondtak a jelenlévőkre.

Legelőször Molnár János, beregszászi római katolikus esperes-plébános Isten vigasztaló szavait közvetítette. A szentírás szavait idézve, Istennek azokat a szavait olvasta fel, amikor az Úr megígéri népének, hogy nem hagyja el és gondoskodik róla. Majd hozzátette, hogy Isten irgalmához nélkülözhetetlenek a tetteink is, mert azokkal válik teljessé az üdvösség. A szolgáló szeretetnek a cselekedetei által valósul meg az út Isten felé.

Taraczközi Ferenc, a beregszászi református egyházközség vezető lelkipásztora így szólt a jelenlévőkhöz:

Az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, már eljött a világba, – kezdte szentírási igével.

Majd folytatta: a sötétségben, a bűnben nem látjuk meg sem Istent, sem a másik embert, sötétben kárt okozunk az embertársnak, ezért nagyon nagy jelentősége van a világosságnak. Most adventben arra kell törekednie mindenkinek, hogy a világosság egyre erőteljesebben jelen legyen az életünkben, hogy észrevegyük a mellettünk lévő embert.

Virágh Szabolcs, görögkatolikus áldozópap is megható gondolatokkal érkezett a gyertyagyújtásra. A tíz leprás történetét hozta el, amikor a gyógyulásért csak az egyik mondott köszönetet. De az Isten annak az egy lelkes embernek is örül.

– Ugyanúgy az Isten ma is örömét leli bennünk és ezért újra és újra elküldi hozzánk egyszülött Fiát. Ezért hálásnak kell lennünk, és jócselekedeteink által béleljük ki a jászolt szalmával, díszítsük fel az istállót, de ha ennél többre is képesek vagyunk, vigyük haza a Kis Jézust, engedjük be otthonunkba és éljünk vele együtt, ezáltal legyünk jobbak saját magunknál – bátorította a jelenlévőket.

Ezután következett az est fénypontja és egyben a legmeghatóbb pillanata: Molnár János és Babják Zoltán meggyújtották a koszorú két gyertyáját, miközben Roszputnyuk Vitália játszott hegedűn.

A rendezvény kulturális műsorral folytatódott. A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanári kórusának éneke fokozta a készülődés meghitt hangulatát. Előadásában felcsendült Olga Tokár „Koljáda” című műve, majd magyar karácsonyi dalok következtek, végül Franz Xaver Grubertől adták elő a „Csendes éjt” ukrán és magyar nyelven.

A következő vasárnapon, december 17-én a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezi a harmadik gyertyagyújtás eseményét.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI