Könyvtáros képzések áprilisban

Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2016. május 05.

Az Ungvári Járási Központosított Könyvtárban, Tégláson került sor a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és az OSZK Könyvtári Intézet Oktatási és Humánerőforrás-fejlesztési Osztály szervezésében a „Szín – Tér/Tár – Könyvtár” című képzés két foglalkozására április 7-én és április 16-án. A foglalkozásokat a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársai: Dr. Vraukóné L. Ilona, a Szolgáltatási Osztály tudományos kutatója, valamint Gosztonyi Enikő igazgatóhelyettes vezették. 

Könyvtáros képzések áprilisban

Mindkét foglalkozási napon jelen volt dr. Dupka György, a KMMI igazgatója, aki az intézet és az Intermix Kiadó munkájáról tartott előadást, majd minden könyvtár részére átadott egy-egy könyvcsomagot az állomány gyarapítására. Az első foglalkozáson közel 40 könyvtáros vett részt Ungvárról, az Ungvári és a Munkácsi járásból, majd a második foglalkozásra már csatlakoztak hozzájuk Beregszászi járási kollégáik is. 

A képzés feladata az volt, hogy a könyvtárosok elsajátítsák: hogyan lehet a többnyelvű és más-más vallási felekezethez tartozó, a kisebbség és többség fogalmát eltérően értelmező lakosság számára olyan színteret biztosítani a 6 könyvtárban, ahol nem a különbségek, hanem az azonosságok a meghatározók. A képzés gyakorlati példákat adott arra vonatkozóan, miként lehet a könyvtár a kultúra megerősítésének, megújításának és átadásának helyszíne, az identitás alakításának műhelye, az együttműködés, a partnerség, az integráció, a tudásátadás fóruma; a felhasználóképzés és az iskolán kívüli képzés színtere; a helyi érintettséggel bíró információkat tartalmazó adatbázisok építésének, a helyi tudások rögzítésének és a különböző generációk találkozásának tere.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI