Komoly célért – komolyzenével

Írta: Tóth Viktor | Forrás: Kárpáti Igaz szó | 2011. szeptember 12.

Jótékonysági hangversenyt rendeztek a ráti rehabilitációs központ támogatása céljából. Az ungvári római katolikus templomban tartott ünnepi eseményen a magyarországi Tóka Ágoston orgonaművész és Nagy Ivett hegedűművész lépett fel, akik Szőts Pál székesfehérvári vállalkozó támogatásának köszönhetően érkeztek Kárpátaljára.

 

Komoly célért – komolyzenével

Előadásukban Johann Sebastian Bach Esz-dúr Preludium, Heinrich Biber Passacaglia, Bach „Jesus Christus, unser Heiland” (korálfeldolgozás), Vecsey Ferenc preludium és Fuga, Lisznyay Sz. Gábor: II. Canzonetta, Bach–Gounod Ave Maria, Pietro Locatelli Labirintus, Liszt Ferenc E-dúr Consolation (Vigasz), Tu es Petrus Krisztus oratórium (részlet) című műveit hallhatta a nagyérdemű.

– A művészek azért jöttek Ungvárra, hogy zenéjükkel megtöltsék szívünket, lelkünket – emelte ki az egybegyűltekhez szólva Béres István kisszelmenci és sislóci plébános, a rendezvény fővédnöke. – Az ember számára fontos a szép zenének a hallgatása, mint ahogy a gyerekek támogatása is.

Az összegyűlt adományokért Andrejcsák Beáta, a palágykomoróci Kenguru Alapítvány elnöke mondott köszönetet.

Ráton jelenleg három családi típusú gyermekotthon működik, amelyekben 24 gondozott és öt saját gyermek nevelkedik. Az ide kerülő árvák természetszerűleg mindannyian halmozottan hátrányos helyzetűek, akiknek ráadásul egészségügyi problémáik is vannak. A településen ezért egy rehabilitációs központ építésébe kezdtek. Amennyiben a terv megvalósul, a fiatalok fizikai és lelki szempontból is komoly segítségnyújtásban részesülnének. 2009-ben az alap és az első szint, a múlt évben a második szint és a tetőszerkezet készült el.

A már említett Szőts Pál több alkalommal is segítette a kárpátaljai magyarságot. Még 2006-ban új orgonát ajándékozott a kis­szelmenci római katolikus templomnak, amelyben – ugyancsak az ő jóvoltából – több orgonakoncertre is sor került. Az ezt követő években különböző technikai eszközökkel – lap-toppal, vetítővel, vetítővászonnal stb. – támogatta a Palágykomoróci Általános Iskolát, illetve hozzájárult a helyi óvoda tatarozásához. Segítséget nyújtott a Kenguru Alapítvány keretében működő nyugdíjasklubnak is.

A tervek szerint Szőts Pál támogatásával Kárpátalján fellép Fellegi Ádám zongoraművész is, aki október 6-án a megyei filharmónia nagytermében az aradi vértanúk emlékére koncertezik majd.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI