A KárpátHáz Civil Szervezet öt évvel ezelőtt megálmodott táncprogramja immár 11 településen működik. Legutóbb Kígyóson indították újra a hagyományőrzést, a részletekről Kovács István néptáncoktató beszélt.
Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2023. szeptember 08.
A KárpátHáz Civil Szervezet öt évvel ezelőtt megálmodott táncprogramja immár 11 településen működik. Legutóbb Kígyóson indították újra a hagyományőrzést, a részletekről Kovács István néptáncoktató beszélt.
– Szívügyünknek éreztük, hogy újraindítsuk a táncoktatást Kígyóson, mert rengeteg tehetséges gyerek van a faluban, viszont a háború óta nincs koreográfusuk – magyarázza Kovács István. – Így Tóth Győzővel, a KárpátHáz ügyvezetőjével és Péter Csabával, a szervezet kuratóriumi elnökével közösen arra a döntésre jutottunk, hogy ősztől itt is beindítjuk a népszerű programunkat.
Több mint húsz jelentkező van már, a gyerekek első osztálytól tízedikig vehetnek részt a néptáncoktatásban. Jelenleg két csoporttal dolgoznak, a kicsiknek az alapokat tanítják, míg a nagyobbakkal összetett koreográfiákon dolgoznak.
– Heti egy alkalommal találkozunk a gyerekekkel a helyi kultúrházban, ahol a vezető Tompa Krisztina is figyelemmel kíséri a próbákat. A szülők is nagyon örülnek a lehetőségnek, hiszen a településen mindig is nagy hagyománya volt a néptáncoktatásnak. Most mindent újra kell építenünk, de izgatottan és nagy lendülettel vágunk bele a közös munkába!
A KárpátHáz Civil Szervezet a magyar kormány támogatásával az elmúlt években több községi kultúrházat újított fel annak érdekében, hogy a Bereg-vidéki gyerekek kiváló körülmények között őrizzék a magyar kultúrát, elevenítsék fel hagyományainkat. Ennek keretében öt évvel ezelőtt indult útjára a néptáncoktatási program, melyhez csaknem 400 gyermek csatlakozott.
A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...
A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...
Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...
Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.