Kárpátok hangja – premier-előadást mutatott be Budapesten a Kárpátalja Táncegyüttes

Nagy sikerrel debütált a Kárpátok hangja című folk­lórelőadás Budapesten a Duna Karnevál keretében. A Kárpátalja Néptáncegyüttes új műsorában a kárpátaljai népzenei és néptáncörökség mellett megjelenik az erdélyi és kis-magyarországi tánc, valamint zenei világ is. A Kárpátok hangja című előadás valójában egy folklórválogatás, melyet a tánckar saját érzelmi világa és látásmódja köt össze.

A Kárpátalja Néptáncegyüttes az elmúlt évek során nagy nehézségeken ment keresztül, hiszen előbb a Covid miatt kellett majdnem leállniuk tevékenységükkel, majd pedig a háború tépázta meg az együttest. A tánckar jelenlegi helyzetéről és az új előadás megszületéséről Váradi Enikővel, az együttes ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

– Hogyan született meg ez az előadás? S pontosan miről szól a Kárpátok hangja?

– Már nagyon régóta vártuk, hogy az együttes egy egyórás nagy folklórelőadással büszkélkedhessen. Persze az elmúlt évek során számos olyan tőlünk független tényező befolyásolta a munkánkat, amely komoly kihívások elé állított minket. Igazából az, hogy ez az előadás megszületett, maga a csoda, és persze azon koreográfusok és tánckartagok elhivatott és lelkes munkája, akik számára fontos a Kárpátalja Néptáncegyüttes. Az előadás egy kisebb barangolás a Kárpát-medencében, amelynek az alfája és ómegája, az origója a kárpátaljai folklór, ez ad egy keretet az előadásnak, és ezt szövik tovább azon erdélyi és kis-magyarországi táncok, melyek által a tánckar érzelmi világa és látásmódja is felsejlik, reflektálva a körülményekre.

– Kik koreografálták az előadást, hiszen – ha jól tudom – az elmúlt egy évben vendégkoreográfusokkal dolgoztak.

– Az elmúlt egy évben a Ma-­
gyar Állami Népi Együttes (MÁNE) kiváló táncművészeivel dolgozhattunk együtt, akik szívükön viselték az együttes sorsát, hiszen ők is látják, hogy nem egyszerű helyzetben kell most helytállni és dolgozni. Tavaly szeptembertől egészen idén áprilisig Kiss Balázs és Farkas Fanni, a MÁNE táncművészei tartottak foglalkozásokat, akik új és lendületes koreográfiákat készítettek a csapatnak Mérából, Kalotaszegről, valamint Szatmárból Tyukod településről, illetve egy újabb nagydobronyi koreográfiát is készítettek. Tehát volt mivel foglalkozni. Majd áprilistól Mir Dávid néptáncpedagógussal és Tóth Fannival, a MÁNE táncművészével dolgozhattunk együtt, akik arra vállalkoztak, hogy megszerkesztik és színpadra állítják az eddig elkészült koreográfiákat. Így az ő közreműködésükkel született meg a Kárpátok hangja előadás, amelyben az új koreográfiák mellett egy-két régebbi – Sikentáncz Szilveszter művészeti vezető által megalkotott – koreográfia is helyet kap az elő­adásban. Olyan folklórelőadás született, amely a beregszászi Sodró zenekarral kiegészülve és Balogh Marianna nagydobronyi népdalénekes csodálatos énekhangjával egy kerek egészet alkot.

– Milyen kihívásokkal kell szembenéznie az együttesnek?

– A Covid-időszak óta folytonos kihívásokkal nézünk szembe. Hiszen a karanténkorlátozásokból adódóan nem tudtunk próbálni, majd sokszor a koreográfus nem tudott leutazni hozzánk a határzár miatt. Tehát a 2020–2021-es év nehézségekkel teli volt, mégis létre tudtunk hozni néhány kisebb előadást a Sodró zenekar, a beregszászi színház bevonásával, amelyet az együttes egyik táncosa, Orosz Péter és jómagam raktunk össze. Aztán mire végre fellélegezhettünk volna, egyik napról a másikra jött a háború, ami hatalmas nehézségek elé állította a tánckart. Gyakorlatilag szétszakadtunk. A csapat egy részének férfi tagjai lassan három éve nem tudják elhagyni az országot. A másik fele külhonban van. Többnyire Magyarországon igyekszünk próbálni, közben számos tagcsere is zajlott, hiszen a nem várt körülmények a táncosokat egyénileg is nagyon megviselték. De az otthoni „fronton” is próbálunk helytállni.

– Vannak-e tervek, hogyan alakul a nyár?

– A körülmények miatt nagyon nehezen tudjuk fenntartani magunkat. Sajnos nem rendelkezünk olyan támogatással, amelyből a táncosok számára is állandó bért tudnánk adni. Így a tánckar részéről is ez egy misszió. A másik probléma, hogy itthon, Kárpátalján és persze most Magyarországon sem rendelkezünk állandó székhellyel, ami nagyon sok problémát okoz. A háború óta Vásárosnamény önkormányzata és a helyi művelődési ház vezetője befogadott minket, amiért nagyon hálásak vagyunk. Bár táncegyüttesként dolgozunk, mindent egyénileg kell ellátnunk és megoldanunk: ha kell, sofőrködünk, viseleteket tárolunk, rendezünk, szervezünk, irodai munkát végzünk, táncolunk és számos más feladatot is ellátunk. Nagyon kicsi a költségvetésünk, de ezért is hálásak vagyunk a Csoóri Sándor Programnak. Mindkét helyen próbálunk helytállni, amíg még tudunk. Most ezt az előadást szeretnénk egyre több helyszínen bemutatni. Persze jó lenne újra bővíteni a csapatot, de ez a jelenlegi körülmények között nagy nehézséget okoz, hiszen a kárpátaljai férfiak a háború óta szanaszét sodródtak a nagyvilágba. A nyárra már van több meghívásunk, azoknak igyekszünk eleget tenni. S nagyon várjuk már, hogy újra a régi körülményekhez hasonlóan tudjunk dolgozni. Az, hogy a tánckar még mindig működik, és egy egyórás nagy folklórelőadást tud bemutatni, amelynek premierje a Duna Karnevál keretében valósult meg, önmagában egy hatalmas csoda. Mindez nem működne az isteni gondviselés és a táncosoknak a szülőföldjük és a néptánc iránti szeretete nélkül.