Néhány nappal ezelőtt ünnepelte a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (KMKE) fennállásának 25. évfordulóját. A jubileumi gyűlésen az egykori alapító tagok mellett Kárpátalja számos településéről érkeztek könyvtárosok, hogy együtt méltassák a civil szervezet negyedévszázados tevékenységét.
A jelenlévők, a ma hálásnak egyáltalán nem mondható könyvtári szakma képviselői azért küzdenek, hogy megőrizzék és továbbadják a könyvolvasás szeretetét. Korunk digitalizált világában ez igazi kihívásnak számít.
Minderről Varga Évával, a KMKE elnökével és a Beregszászi Járási Könyvtár vezetőjével beszélgettem, aki maga is 26 éve gyakorolja a könyvtáros mesterséget.
– Hol szívta magába a könyvek és az olvasás szeretetét?
– A szülőfalumban, Mezőváriban. Otthon jelentős könyvgyűjteményünk volt, a szüleim rendszeresen vettek egy-egy újabb könyvet. A kedvenc olvasmányaim a pöttyös és csíkos könyvek, valamint az indiánregények voltak. Az iskolai és a falusi könyvtárat is rendszeresen látogattam. Mondta is édesanyám, hogy menjek könyvtáros szakra.
– Megfogadta a tanácsát?
– Igen. Az általános iskola befejezése után felvételiztem az Ungvári Közművelődési Szakiskola könyvtáros szakára. Ukrán nyelven tanultunk, ami számomra azért volt nehéz, mert az általános iskolában mi még oroszul tanultunk. Azonban a tanáraim és a csoporttársaim is segítőkészek voltak. A képzés hároméves volt, s az elméleti oktatás mellett már az első évtől könyvtári gyakorlaton is voltunk. Én a Kárpátaljai Megyei Könyvtár magyar és idegen nyelv osztályára kerültem.
– Hogy érezte magát a könyvtári gyakorlaton?
– Nagyon sokat tanultam az ott eltöltött évek alatt. A kollégáim segítettek az elméletben megtanultakat gyakorlatba átültetni. Az 1990-es évek egy kedvező időszak volt a könyvtárak, az oktatás és a kultúra életében: a rendszerváltás követő években ugyanis a kárpátaljai magyarság igen aktív volt ezeken a területeken. Könyvtári rendezvényeket szerveztünk, melyeken számos íróval, költővel ismerkedhettem meg.
– Meddig dolgozott a megyei könyvtárban?
– Az iskola befejezését követően is ott maradtam. 1998-ban váltottam munkahelyet. Néhány hónapig a Beregszászi Járási Könyvtár gyarapítási és feldolgozó osztályán voltam. Időközben férjhez mentem és gyermeket szültem. Később egy rövid ideig a Mezővári Községi Könyvtárban dolgoztam, majd 2003-ban elvállaltam a Beregszászi Járási Könyvtár igazgatói feladatát. Ugyanekkor a Kijevi Nemzeti Egyetem ungvári fakultásán elvégeztem a könyvtáros szakot.
– Mi jellemezte a járási könyvtárat, amikor 2003-ban átvette a vezetését?
– Akkor a könyvtár az egykori törvényszék épületében működött. Víz, fűtés, áram nem volt. Sötétedésig dolgoztunk. Aztán az épületet megkapta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, s hozzákezdtek a felújításához. Ahogy folytak a munkák, úgy költöztünk mi is. A jelenlegi épületünk is igen rossz állapotban van. Négy szobánk van: iroda, kölcsönzőterem, olvasóterem, raktár. Itt sincs vezetékes víz. Most tervezik a bevezetését.
– Mekkora könyvállománnyal rendelkeznek?
– A járási könyvtárnak 82000 könyve van, a gyermekkönyvtár 26000 könyvvel rendelkezik. Ennek közel 40%-a magyar nyelvű. Más kárpátaljai könyvtárakkal összehasonlítva elmondhatjuk, hogy mi rendelkezünk a legnagyobb magyar nyelvű könyvtárral. A járásban minden könyvtárban van magyar nyelvű olvasmány.
– Hogyan tudják bővíteni a könyvállományt?
– Vásárlásra nemigen van lehetőségünk. Gyakran kapunk ajándékot magyarországi szervezetektől. Bekapcsolódtunk a Márai-programba, melynek köszönhetően évről évre jelentős számú könyvet kapunk az anyaországból.
– Van érdeklődés a könyvek iránt?
– Az internet elterjedésekor jelentős visszaesést tapasztaltunk, ám az utóbbi időben újból virágzik a könyvtárlátogatás. A gyerekek szívesen keresnek fel bennünket, a középiskolások a kötelező olvasmányokért térnek be. A középkorosztályból is bejönnek egy-egy olvasnivalóért. Van, akit a szépirodalom érdekel, más a szórakoztatóirodalmat kedveli.
– Hogyan lehet a könyvtárba csábítani az olvasókat?
– Megfigyeltük, hogy érdemes könyvbemutatót tartani, mert utána jelentősen megnő az érdeklődés egy-egy könyv iránt. Író-olvasó találkozókat, gyerekeknek csoportos könyvtárlátogatásokat, szakköröket, szavalóversenyeket szervezünk.
– Milyennek látja Kárpátalján a könyvtárak és a könyvtáros szakma fejlődését?
– Az elmúlt években sok pozitív lépés történt a könyvtárak és a benne dolgozók képzése területén. Számos lehetőséget kaptunk arra, hogy ellátogassunk anyaországi könyvtárakba, megismerjük az ott dolgozó könyvtárosok munkáját.
1992-ben létrejött a kárpátaljai könyvtárosokat összefogó Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, melynek 2007-ben lettem az elnöke. Valamennyi kárpátaljai magyar könyvtárost személyesen ismerem. Jelenleg 68-an vagyunk az egyesületben. Volt már több mint 100 tagunk is. Sajnos annyira kedvezőtlen jelenleg a könyvtáros szakma az alacsony bérek és a rossz könyvtári viszonyok miatt, hogy kevesen maradnak meg benne. A járási könyvtárunkban 17 munkatársra lenne szükségünk, de csak hatan vagyunk.
– Intézményvezetőként is megmaradt a könyvekkel való kapcsolata és az olvasás szeretete?
– Időnként zavarba jövök, ha megkérdezik, hogy ez vagy az a könyv meg van-e a könyvtárban, hiszen nem dolgozok úgy a könyvállománnyal, mint az olvasótermi vagy kölcsönzői kollégák. Sajnos sok időmet veszi el a hivatalos iratok kezelése, s kevesebb energiám jut rendezvények szervezésére. Azért továbbra is szeretek olvasni. Legutóbb Herczeg Ferenc Pro Libertate! című, II. Rákóczi Ferencről szóló könyvét olvastam el újra. Korábban Kovács Sándor turisztikai könyveit lapozgattam át. Előfordul, hogy egyszerre több könyvet is olvasok.
– Mivel foglalkozik még a könyvtárvezetés mellett?
– Néhány éve szabadidőmben honismereti vezetést vállalok. Véletlenül kerültem bele ebbe a tevékenységbe, egy ismerősöm kért fel, hogy vállaljam el helyette egy csoport kalauzolását. Az első vezetést aztán követte a második és a többi. Mindig is szerettem Kárpátalját, ám az utóbbi tíz évben, amióta honismereti vezetést tartok, még jobban megismerhettem a szülőföldem.
– Ha újból szakmát kellene választania, mi mellett döntene?
– Megint csak a könyvtáros mesterséget választanám. Egyedül azt nehezményezem ebben a szakmában, hogy olyan sokat kell bizonygatni, hogy szükség van ránk. Az erre elvesztegetett energiát fordíthatnánk hasznosabb feladatokra is.
– Lehetne könyvtáros Magyarországon is…
– Számos anyaországi könyvtárat kerestem már fel. Egyik szebb volt, mint a másik. Ám úgy érzem, hogy én kárpátaljai könyvtárosnak születtem.
– Isten áldását kívánom a könyvtáros munkájához és az életére!
