Kárpátaljaiak is vannak az augusztus 20.-i kitüntetettek között

Írta: | Forrás: | 2025. augusztus 22.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntettek között több kárpátaljai is szerepel. Erről az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Facebook oldalán számolt be.

A miniszterelnök előterjesztésére – dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetésben részesítette az alábbi kárpátaljai honfitársainkat (megjelent a Magyar Közlöny 2025. évi 96. számában):

Kárpátaljaiak is vannak az augusztus 20.-i kitüntetettek között

A köztársasági elnök 195/2025. (VIII. 21.) KE határozata a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetés adományozásáról:
1. Kozma József, a huszti Szent József Karitász igazgatója, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Huszti Alapszervezetének elnöke részére a kárpátaljai szórványmagyarság érdekében végzett kiemelkedő közéleti, karitatív és közösségépítő tevékenysége elismeréseként;

2. Reöthy János, Szolyva város volt polgármestere, a Szolyvai Emlékparkbizottság tagja, a Szolyvai Magyar Kulturális Szövetség alapító tagja részére értékes városvezetői munkája, a szolyvai szórványmagyarság kulturális és oktatási gondjainak enyhítése, anyanyelvi intézményeinek megteremtése és fenntartása érdekében végzett odaadó és áldozatos tevékenysége, valamint a Szolyvai Emlékpark létrejöttében szerzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként.

A köztársasági elnök 196/2025. (VIII. 21.) KE határozata alapján Magyar Ezüst Érdemkereszt állami kitüntetést két kárpátaljai közéleti személy vehetett át:
1. Argyelán György, a Szolyvai Emlékpark főgondnoka, a Szolyvai Emlékparkbizottság alapító tagja, a volt Szolyvai Magyar Kulturális Szövetség alapítója és alelnöke részére a szolyvai magyarság közösségi életének kialakítása és szervezése, valamint a Szolyvai Emlékpark létrehozása és fenntartása érdekében végzett odaadó tevékenysége elismeréseként;

2. Udud Zinaida, a Batári Szent Mihály Iskola és Óvoda vezetője, a Batári Görögkatolikus Egyházközség tanácstagja részére a helyi magyarság közösségi életének kialakítása, valamint a keresztény értékek megőrzése és átadása érdekében végzett fáradhatatlan tevékenysége elismeréseként.

A kárpátaljai kitüntettek egy későbbi időpontban veszik át elismeréseiket.

Hírek

  • Előadás a X. századi tiszasalamoni kardról

    A régészek napját augusztus 15-én ünneplik, de ez a hónap a régészetben nemcsak szakmai ünnep miatt fontos. A XIX. században földmunkálatok idején augusztusban bukkantak egy honfoglalás kori lovassírra az ungvári járási Tiszasalamonban, a jelenlegi magyar és a szlovák határvonal közelében, amelyben ...

  • A legnehezebb időben is lehet jövőt teremteni – Kenyérszentelés és szoboravatás Beregszászon

    A Beregszászi Római Katolikus Egyházközségnél már hagyomány, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön megemlékeznek államalapító királyunkról, Szent Istvánról, valamint megszentelik az új kenyeret. Így volt ez idén is, de most még egy örömteli eseményre is sor került: a templom udvarán felavatták I...

  • Díjátadó ünnepség a nagycsaládosoknál – Idén is különleges pályamunkák készültek

    Összesen 116 alkotás érkezett a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) augusztus 20-ára meghirdetett alkotói pályázatára. A díjátadó ünnepséget Beregszászban, a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház filagóriájában tartották. Rengeteg, szebbnél-szebb, érdekes és ötletes munka került ki...

  • Kárpátaljaiak is vannak az augusztus 20.-i kitüntetettek között

    Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntettek között több kárpátaljai is szerepel. Erről az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Facebook oldalán számolt be. A miniszterelnök előterjesztésére – dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetésben ré...

Események

Copyright © 2025 KMMI