Kárpátaljaiak előadásával indul az évad a József Attila Színházban

Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2012. október 01.

A kárpátaljai magyar nyelvű színház Dekameronjával kezdi meg az idei évadot pénteken a József Attila Színház. Decemberig a közönség találkozhat a csíkszeredai, a kassai és az újvidéki magyar társulat előadásaival is. Nemcsák Károly igazgató a pénteki évadnyitó sajtótájékoztatón elmondta: minden hónapban egy teátrum mutatkozik be az évad első felében a József Attila Színházban, és terveik szerint az egész szezonban folytatják a programot.

Kárpátaljaiak előadásával indul az évad a József Attila Színházban

Kiemelte: nem fesztiválon láthatóak a határon túli előadások, hanem az évad során folyamatosan. Emellett a színházak nemcsak egy, hanem több előadással, köztük gyerekdarabokkal is jelen lesznek.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, az esemény védnöke örömét fejezte ki, hogy a teátrum felvállalta a határon túli színházakkal a kapcsolat kiépítését, bevonásukat a budapesti kulturális életbe. Szerinte azzal, hogy a József Attila Színház saját műsorfolyamába építve mutatja be ezeket a vendégjátékokat, természetessé, mindennapivá teszi a határon túli színházak jelenlétét Budapesten.

Kiemelte: fontosak azok a szakmai kapcsolatok is, amelyek a határon túli színházakkal a program során kialakulhatnak, a folyamatos tapasztalatcsere.

Mint elhangzott, a József Attila Színház négy bemutatót tart az évadban: Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című művét - az előző évad előbemutatója után - október 6-án tűzik műsorra, Hubay-Ránki-Vas Egy szerelem három éjszakája című zenés darabjának premierjét pedig november 10-én tartják, a rendező Huszti Péter. December 8-án tűzik repertoárra Csiky Gergely A nagymama című művét Galambos Erzsi jutalomjátékaként, Nagy Viktor rendezésében, február 10-én pedig Arthur Miller Édes fiaim című darabját mutatják be, amelyet Kerényi Imre állít színpadra.

"Ebben a nehéz helyzetben gazdaságilag stabilizálni tudtuk színházunkat" - mondta az igazgató. Nemcsák Károly beszélt arról, hogy olyan előadásokat is tovább játszanak az új évadban, amelyek máshol születtek. A József Attila Színház közönsége is láthatja A magányos cédrus című, Kővári Katalin által rendezett előadást, a Szabadtér Színház A rózsák háborúja című produkcióját is befogadta a színház, továbbá Miklós Tibor rendezésében a nyár után újra műsorra tűzik A hírnév ára című musicalt.

Az igazgató kiemelte, hogy a gyerek és az ifjúsági korosztály számára összeállítottak bérletet, ezzel biztosítani szeretnék a következő generáció színházba járó közönségét.
Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója elmondta: színháza évi nyolc bemutatóval 35-40 ezer nézőt fogad, 160 előadást teljesít. Mint kifejtette, az intenzíven dolgozó színtársulat számára fontos, hogy bemutatkozhasson Budapesten, ezzel bekapcsolódva a magyar színházi életbe. A közönség két előadásukat láthatja októberben: Martin McDonagh Vaknyugat, illetve Örkény István Tóték című művét.

Czajlik József, a Kassai Thália Színház igazgatója arról szólt, hogy új társulat formálása zajlik Kassán, tájoló, folyamatosan utazó színházként működnek negyvenfős társulattal. Budapesten ezúttal Bengt Ahlfors Színházkomédia és a Böszörményi Gyula műve alapján készült Gergő és az álomfogó című gyerekelőadást mutatják be novemberben.

Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház művészeti titkára elmondta: évente négy bemutatót tartanak, tematikus évadokat hoznak létre. Színháza innovatív repertoár-politikát folytat, klasszikusok újraértelmezésével is foglalkoznak. Budapesti vendégjátékukon decemberben Bergman Fanny és Alexander című műve, valamint az Óz, a nagy varázsló című gyerekdarab látható.

Vidnyánszky Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészeti vezetője elmondta: a jövőre húszéves beregszászi színház évente 130-160 előadást játszik. Hozzátette: nem készítenek sok új előadást, de évekig műsoron tartják produkcióikat, mintegy 15 előadással szólítják meg közönségüket folyamatosan. Szólt arról, hogy bemutatóik többsége közös produkcióban készül, és a társulat sokat utazik külföldre, ám a budapesti bemutatkozás mindig kiemelkedő jelentőségű számukra. A pénteki Dekameron mellett Vörösmarty Mihály Tekéntetes úr című darabját játsszák szombaton a József Attila Színházban.

Hírek

  • Az édesanyákat ünneplik a nagycsaládosok

    Vacsorával egybekötött lélekerősítő és közösségépítő foglalkozással vette kezdetét május 2-án a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében az édesanyák hete című programsorozat. A KMNE fennállása óta kiemelt feladatának tekinti tagcsaládjai támogatása mellett azt is, hogy k...

  • A kísérletező művész – Brinkács István kiállítása Magyarország Beregszászi Konzulátusán

    Az Ungváron született és néhány éve a szülővárosában elhunyt kiváló művész, Brinkács István munkáiból nyílt kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusán. A különböző technikákkal kísérletező alkotó mostani tárlatának anyagát a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) bocsátotta rendelkezésre.

  • Nagycsaládos házaspárok táncestjén – Zenés alkalom májusfaállítással, szerenáddal

    „Gyöngéden ölelj át és ringass, szerelem” – csendült fel szaxofonjáték és harmonikaszó kíséretében az örökzöld dallam, miközben a férfiak körbeállták a nemrég felállított májusfát. A zeneszó hallatára kis idő múlva megjelentek a hölgyek is, és mosolyogva, örömteli arccal fogadták a meglepetést. Máju...

  • Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

    Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön.

Események

Copyright © 2024 KMMI