Kárpátaljaiak az V. Sárrét Ize Fesztiválon

Írta: KMMI-sajtószolgálat | Forrás: KMMI | 2011. május 08.

Szent György napja alkalmából kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelt a Hajdú-Bihar megyei Nagyrábé közössége. Az érdeklődők előbb egy turisztikai konferencián vehettek részt. Gyarmati Sándorné polgármester és Koroknai Béla, a Hajdú-Bihar Megyei Falusi Turizmus Egyesület elnöke köszöntője után Élet a Velencei-tó árnyékában címmel Kurcz Mária polgármester mutatta be Vereb községet és értékeit. Frankó Pál, a Békés Megyei Falusi Turizmus egyesület elnöke a falusi turizmus marketingjéről tartott remek, gondolatébresztő előadást.

Kárpátaljaiak az V. Sárrét Ize Fesztiválon

Ezután egy kárpátaljai „blokk” következett, amelyben keretében Kocsis Csaba író, szerkesztő Zubánics László beregszászi történész Kárpátalja ezredéves kincsei című fotókiállítását nyitotta meg, A falusi turizmus kárpátaljai törekvéseiről és eredményeiről Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) igazgatója és Szuhán András, Bene község polgármestere számolt be az érdeklődőknek. Előadásukból kiderült – összefogással, megfelelő szervezéssel és marketinggel minden lehetséges.

A programsorozat egyik megható jelenete volt, amikor Szuhán András (Bene, Kárpátalja) és Gyarmati Sándorné (Nagyrábé, Magyarország) aláírták a testvértelepülési szerződést.

Az egész napos konferencia Vereb község gasztronómiai bemutatójával zárult. Másnap az V. Sárrét Ize fesztivál és a főzőverseny résztvevőinek a tiszapéterfalvai Kokas-banda játszott gyönyörű népzenét.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI