Kárpátaljai vadászíró előadása Budapesten

Írta: Lengyel János | Forrás: KISZó | 2022. október 02.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet budai székházában tartotta meg szokásos havi összejövetelét a Vadász Könyvklub Egyesület. Az egyesület tagjai az ilyen alkalmakon beszélik meg a legfontosabb dolgokat, kitűzik az új célokat, továbbá meghívnak egy-egy vendéget. Ezúttal Stók Lajos kárpátaljai vadászírót invitálták meg. Dr. Koncz István, az egyesület elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, majd hivatalosan megnyitotta az ülést. Ezt követően dr. Gergely Imre bemutatta Stók Lajos viski vadászt, vadászírót.

Kárpátaljai vadászíró előadása Budapesten

Stók Lajos a mintegy félórás előadásának bevezetéseként beszélt a családjáról, arról, hogyan is került kapcsolatba a természettel, az állatokkal. Többször említette édesapját és a nagyapját. A természet szeretete már gyermekként kialakult benne. Pályája nehéznek, de csodálatosnak tartja, ami olykor nagy árat követel. Lajos elmondta, hogyan vesztette el a bal szeme világát, és hogyan lőtték el az egyik lábát. A viccesebb vadásztársak azóta azzal heccelik, hogy neki könnyebb lőnie, mert a célzásnál nem kell behunynia a szemét.

A továbbiakban röviden ismertette a kárpátaljai vadászterületeket, szakmai szervezeteket, a vadászkultúrát vagy éppen annak hiányát. Elmesélte, hogyan került kapcsolatba a vadászirodalommal. Sajnálatát fejezte ki, hogy Kárpátalján nincs hagyománya ennek. Elmondta, hogy a Kárpáti Igaz Szóban már évek óta publikál vadászattal kapcsolatos cikkeket, elbeszéléseket. 2019-ben könyve is megjelent a témában Vadásztörténetek az Erdős-Kápátokból címmel, amit az Intermix Kiadó jelentetett meg.

A találkozó további részében dr. Gergely Imre, aki korábban többször vadászott Kárpátalján, ismertette a 2023-ban megjelenő jubileumi emlékalbum munkálatainak állását. A Vadász Könyvklub Egyesület jövőre méltatja megalakulásának 30. évfordulóját, a tervek szerint ez alkalomból, a tervek szerint kiadják a közösség tevékenységét feldolgozó kötetét.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI