Nemrég ellátogattam a Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltárába, ahol Szilvási Erzsébet, az intézmény igazgatója kalauzolt körbe. Az egyházi gyűjtemény számos értékes tárgyi és írásos emléket őriz, melyek tanúskodnak a kárpátaljai reformátusok múltjáról, egyházi életéről, kulturális értékeiről. A régi iratok, terítők, harangok, könyvek, fotók és egyéb tárgyak között járva megtudtam, hogy melyik emlék honnak került a levéltárba, továbbá egy-egy tárggyal kapcsolatban érdekes történetet is hallhattam.
Az egyik ilyen volt az a harmónium, mely egykor a szőlősvégardói református templomban szolgálta a híveket. A harmónium viszonylag jó állapotban maradt fenn, míg sajnos a szőlősvégardói templom már nem áll.
Ismerjük meg a történetét, amely szomorú bizonyítéka a kommunista rendszer vészterhes évtizedeinek!
Az eredetileg gótikus stílusú kőtemplomot a XIV–XV. század során építették a szőlősvégardói római katolikus hívek. A reformáció idején került az új hitre tért közösséghez. A következő századokban egyre rosszabb állapotba került az épület. Előbb az 1657-es lengyel betörés, majd az 1717. évi tatár betörés végzett komoly pusztítást a templomon, mely a XIX. század közepén már tető nélkül állt. A kis gyülekezetnek pedig nem volt lehetősége helyreállítani az Istenházát.
1864-ben így írnak a templomról a Budapesti Szemle 1864. évi 21. kötetében: „Érdekes még az is, hogy van régi kő templom még több Fekete-Ardó szomszédságában, u. m. Akliban, Gyulán, Halmi, Kökényesd, Tivadar, Almás helységekben és Szőlősvég-Ardóban, de ezen templom már romokban hever, falai pedig, mint hallám, televannak még, a mennyire tudniillik állanak, szent festményekkel.
Mihelyt körülményeim engedik, meglátogatom e romokat.
A Pesti Napló, 1864. június 5-i száma közölte Haas Mihály szatmári püspök beszédét, melyet a Magyar Tudományos Akadémia 1864. május 30-i ülésén mondott el. Ebben szót ejt a szőlősvégardói templomról és annak esetleges megvásárlásáról:
„Szivesen megvenném a reformátusoktól Szőlősvég-Ardóban a régi templomot falfestményeivel együtt, s helyrehozatnám, ha eladnák, miután ők csak 60-an lévén, soha képesek nem lesznek azt felépíteni, pusztulásnak pedig engedni, nagy veszteség volna e szegény hazára nézve. Talán sikerülne a t. akadémiának kegyes közbejárására annak vagy átengedése, vagy legalább némi helyreállítása.”
Hogy sikerült-e Haas püspök terve, az kiderül a tíz évvel később, 1874-ben írt sorokból. Rómer Ferencz Flóris Régi falképek Magyarországon című munkájában ugyanis hosszasan ír a templomról Szőlős-Vég-Ardó falfestményei címmel:
„A Tisza jobb partján, Nagyszőlőstől nyugatra fekszik ezen helység, melyben hajdan kath. plébánia volt, jelenleg a megye főhelyében levő parochiához tartozik. Az alig több, mint ötven kath. léleknek nincsen szentegyháza; de mivel a helvét vallásuak is, kik e templomnak mai nap birtokában vannak, szintén csekély számmal, mintegy 70-en lehetnek, kik a régi építményt ép állapotban fennem tarthatták, a rom födél nélkül áll, egészen össze-vissza van rondítva, és némi nevezetességét egyedül azon egy képnek köszönheti, mely a mostoha viszonyok közt is, felismerhető állapotban fenmaradt. Ezen templomról említést tesz a kegyes püspök hozzám irt levelében. »Szőlős-Vég Ardóban is vannak még falfestmények, de ezeket még nem láttam. Le fogom ezeket is vétetni, ha az Akadémia tetszését megnyeri első küldeményem. Ha nem csalatkozom a XIII-ik századból valók ezek is, azok is. Az irás azonban és a templom építészete meg fogják azt pontosan határozni« (1864. márcz. 11-én). Majd 1864-ben márcz. 27-kén a M. Tudom. Akadémiához tett felterjesztésében Haas szathmári püspök, szándéka lévén ezen ősrégi egyházat festményeivel megmenteni, ajánlatot tett a református egyházközségnek, hogy »saját költségén a népesség számához alkalmazott iskola házat, és ebben egyszersmind imolát épít, ha a födél nélküli, semmi hasznú romot rendelkezésére átengednék.« E tervet Pesten sokan helyeselték, miért is véltük, hogy Ballagi Mór közbenjárása sikeres eredményhez vezetend, azonban Batizi András mármaros-ugocsai esperes által az akadémiához beküldött válasza arról tanúskodik, hogy a szőlős-vég-ardói reform. egyházi főgondnokság ezen alkutól idegenkedett. Pataky János ugyanis 1864. julius 24-én ezt írja Batizi esperes urnak: »Azon megkeresését, melyben t. Ballagi Mór és Rómer Flóris Urak leveleinek közlése mellett az iránt méltoztatott engemet felhívni, nem lenne-e hajlandó a sz.-v.-ardói reform, egyház tető nélkül álló s régészeti tekintetben figyelmet érdemlő templomát a nemzetnek fentartás végett átengedni? mai napon tartott egyházi közgyűlésünk elébe terjesztvén, az egyetértőleg abban állapodott meg: miképen szives készséggel átengedi templomát a nemzetnek fentartás végett, oly föltétel alatt hogy, miután a templom befedelezve s külseje a befedelezéshez kellőleg kiigazítva leend (mely befedeleztetést és kiigazittatást eddig is kegyeletes készséggel megtétette volna egyházunk; de híveinek csekély számában nem képes ily költséget megbirni) az egyház ne legyen elzárva imaházának használásától, kötelezvén az egyház magát a templom belsejét a maga mostani állapotában érintetlenül hagyni és sértetlenül megőrizni.« Ez által végeszakadván az alkudozásoknak, de különben sem lévén még akkor országos alapunk az emlékek fentartására, a templom alkalmasint még mai napig is e szomorú állapotában áll fenn, s képeinek talán még kevesebb nyoma leend, mint a miket 1864. szeptember derekán ugyanott találtunk.”
A megegyezés hiányában 1890-ben a templom még mindig rossz állapotban van:
„Ez egyházmegyében a szöllös-végardói igen régi templom most fedetlenül áll, fedelének helyreállítására 800 frt szükségeltetnék, melyből a hivek áldozatkészsége s jótékony adományok után 500 frt fedezhető, a templom helyreállítása esetén leányegyházban is, – mely most a szőllősi körben esik, – tartható volna isteni tisztelet. Lelkek száma 58. Már a mult évben 300 frt-ra ajánlotta az egyházkerület; a konventi missziói bizottság azonban fedezet hiánya miatt s tekintettel arra, hogy ha itt műemlék fentartásáról van szó, ez esetben országos segély eszközölhető, –miszsziói segélyre nem ajánlhatta. Az egyházkerület ismét ajánlja egyszer mindenkorra 300 forint segélyre. Missziói bizottság egyszer mindenkorra 200 forint segélyre ajánlja.” (Forrás: Fodor Gusztáv Református múltunk kezesség I. Adattár kárpátaljai református gyülekezettörténeti kutatásokhoz 1523–2016, Narancsik Imre Kutatói Műhely, Tiszaszentimre 2016)
Az évtizedes viszontagságok ellenére a templom tartja magát, s számos középkori freskó még 1905-ben is jól kivehető a falakon. Erre bizonyíték Forster Gyula Magyarország műemlékei 1. (Budapest, 1905) című munkája, melyben részletesen felsorolják a templomban látható falfestményeket: „Két ismeretlen szent képe, Szent Margit, Szent Anna családja, Magyar Szent Erzsébet egy beteget füröszt, Ismeretlen szent nő, Három püspök alakjának maradványai.”
A források szerint 1912-ben (?) sikerült felújítani és ismét használatba állítani a templomot, mely „egy téglalap alakú hajóból, egy alacsonyabb és keskenyebb, ötfalú szentélyből, valamint egy kétszintes, kontyolt tetővel fedett toronyból állt. Minden sarkot hatalmas támpillérek erősítettek meg.” (Terdik Szilveszter A sztálinizmus áldozata: Szőlősvégardó elpusztult református temploma, Nyíregyháza, 2013)
A felújítást Horthy Vilmos, Horthy Miklós kormányzó nagybátyja főgondnoksága idején, Sztehlo Ottó tervei alapján végezték el.
1944-ben ágyútalálat érte a templomot, harangját pedig 1945-ben ellopták.
A II. világháborút követően még szomorúbb sors várt az Istenházára: a szovjet érában bezárták az „egy falu, egy templom” elvet követve. A település akkori református lelkészét, Horkay Barnát 1947-ben lágerbe húrcolták. Hét év után engedték haza a munkatáborból. A hazatérő lelkész mindent megtett, hogy megmentse a templomot, ám azt 1968-ban tankokkal – miután sem a helyi lakosság, sem a cigányok nem voltak hajlandóak részt venni ebben a barbárságban – lebontották.
A fenti felvételt Florian Zapletal (1884–1969) cseh publicista, néprajzkutató, fotográfus készítette az 1920-as évek környékén az akkor felújításra váró templomról.
