Kárpátaljai könyvtáros a Könyvtár, ami összeköt ösztöndíjasai között

Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. október 26.

Idén ősszel tíz fiatal könyvtáros tölthetett el két hetet a magyar főváros Országgyűlési Könyvtárában a Könyvtár, ami összeköt ösztöndíjprogram keretén belül.

A Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése ösztöndíjprogramjában összesen hét ösztöndíjas volt. A résztvevők közül két magyarországi pályázó, egy erdélyi, két felvidéki, egy kárpátaljai és egy vajdasági fiatal szakember vett részt, ezen felül három budapesti delegált.

Kárpátaljai könyvtáros a Könyvtár, ami összeköt ösztöndíjasai között

Kárpátalját idén Szóka Ágota, a Beregújfalui Községi Könyvtár vezetője képviselte.

Az ösztöndíj feltétele volt az, hogy 40. életévét be nem töltött könyvtáros szakember jelentkezhetett, akiknek be kellett mutatniuk egy tanulmányt, valamint a saját munkahelyüket.

A kéthetes tanulmányi út során látogatást tettek az Országgyűlési Könyvtárban, az egri Bródy Sándor Könyvtárban, a tatabányai József Attila Könyvtárban, az Országos Széchényi Könyvtárban, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában, a Piarista Gimnázium és a Sapientia Hittudományi Egyetem könyvtáraiban, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Ezen felül választható programként az ösztöndíjasok a Ceglédi Városi Könyvtárban, a Péteri község könyvtárban és az Országgyűlési Könyvtárban tettek látogatást.

Szóka Ágota a Kárpátalja.ma-nak elmondta, hogy a programot Varga Éva, a Beregszászi Központi Könyvtár igazgatója ajánlotta a figyelmébe.

„Rengeteg tapasztalatot szereztünk, ötleteket gyűjtöttem és sok kapcsolatot építettünk ki” – mondta el Beregújfalu könyvtárosa. Beszámolt arról, hogy az Országgyűlési Könyvtárban tartott előadásában taglalta, hogy a falusi könyvtár állományában kevés az iskolai kiegészítő irodalom, így a magyarországi kollégái a program végére 68 könyvet gyűjtöttek össze.

A programot az Országgyűlési Könyvtár szervezte.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI