Kárpátalja bemutatkozott Sopronban

Írta: KMMI-sajtószolgálat | Forrás: KMMI | 2011. május 08.

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán 11. szemeszteréhez érkezett a Területfejlesztési Szabadegyetem, amelynek programjában ezúttal az Iparosok útja, a tehetséggondozás és Kárpátalja szerepelt. Május 3-án az egyetem aulájában több mint kétszázan voltak kíváncsiak Kárpátalja mindennapjaira.

Kárpátalja bemutatkozott Sopronban

Az előzetes programban ezt olvashattuk régiónkról: „Kárpátalja földrajzi elhelyezkedése, történelme és etnikai összetétele szempontjából egyedülálló adottságokkal rendelkezik.

Az régió elhelyezkedésből adódó lehetőségek már a múlt század első éveiben pozitív folyamatokat indítottak el a regionális gazdaságban, további kihasználásuk pedig Ukrajna általános külpolitikai orientációjától, valamint a centrum-periféria viszony országon belüli alakulásától függ.

Az EU keleti bővítésének ugyanis destabilizáló hatásai is lehetnek Ukrajnára nézve, hiszen tovább mélyülhet a nyugati (határ menti), az ország középső illetve keleti területeinek megosztottsága. A Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia közé beékelődött Kárpátalja az ország többi régiójánál intenzívebb és közvetlenebb módon kerülhet kapcsolatba, ami jelentősen hozzájárulhat a régió további gazdasági fejlődéséhez.”

Elsőként a Kárpátaljáról elszármazott Kovács Sándor útikönyvíró mutatta be legújabb kiadványait, színes fotókkal illusztrálva mondanivalóját. Az aulában felállított tablókon a kötetben látható fotókból álló kiállítás, illetve beregi szőttesek és varrottasok voltak láthatók.

A szabadegyetemi foglalkozás első részét egy rövid gasztronómiai bemutató zárta, majd a délutáni előadások következtek.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke tartott előadást Kárpátalja sokszínű kultúrájáról beszélt, Zubánics László, az UMDSZ-Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke a régió magyarsága érdekvédelmi és –képviseletének eredményeit elemezte, míg Tarpai József, Kárpátaljai Vállalkozás és Területfejlesztési Központ igazgatója a túrizmus, mint húzóágazat fejlesztési lehetőségeiről szólt.

A rendezvényt a Credo együttes koncertje zárta.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI