Kárpátalja anno: választási viccek

Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2020. október 26.

Tegnap még javában tartottak a helyhatósági választások. A pártok kampányoltak, az emberek szavaztak.

Ahogy ezt teszik már évszázadok óta. Vagy, ahogy tették ezt 1928-ban Kárpátalján. Az akkori járási és tartományi választásokról a helyi sajtó részletesen beszámolt. Az induló pártok listája mellett írtak a kampányokról, a helyi gyűlésekről és agitációkról. Emellett még arra is futotta energiájuk, hogy egy-egy vicces történetet is feljegyezzenek. Íme, három a Határszéli Ujság 1928. december 16-i számából:

Kárpátalja anno: választási viccek

Tiszaújlakon megkérdezték Simon Antal tanító urat, hogy a tartományi listára melyik számmal kell szavazni.

– Tíz a parancsolat – volt a felelet (Agrár párt.)

– De egy az Isten, tanító uram – felelte csattanósan az ott jelenlevő ker. szoc. biró, Vass Endre uram.

* * *

Sok jó plakát és röpirat volt a sok rossz között, de az alább következő egyike a legügyesebbeknek.

Egy szamarat engedtek ki Nagyszőlősön egy udvarból, amelynek a hátán a következő tartalmú röpirat volt: „A Guttman és a Kroó párt magához csalt minden szamárt, ellenben az okosak a kilencesre szavaznak.“

* * *

A szobránci járás egyik falujában Csuha Sándor ker. szoc. jelölt, Ganyó gazdatiszttel gyűlést tartott. A gyűlésen természetesen jelen volt a hatósági kiküldött szolgabíró, sőt – künn nagyon esett az eső – két csendőr is. Ganyó kitűnő szónok, nagyon jól beszélt.

A gyűlés végén feláll a falu bírája és a következőket mondja:

– Hát emberek, ezek az urak jót akarnak. Igazuk van. Én mondom nektek, szavazzatok mindnyájan a Keresztényszociális Pártra!

És hozzátette: – Láthatjátok, a szolgabiró úr, meg a csendőr urak is ezt akarják, hiszen ők is eljöttek!

A szolgabíró, meg a csendőrök pedig nyeltek egy nagyot – és nem szóltak semmit. Mi tudjuk, hogy ők mennyire „akarják“…

Hírek

  • 10 ezer kézfogás a magyar iskola választásáért!

    A Rákóczi Szövetség támogatóival együtt az ősz folyamán idén is háláját fejezi ki mintegy félezer településen annak a közel 10 ezer külhoni családnak, akik a magyar iskolát és ezzel együtt a magyar jövőt választották iskolakezdő gyermeküknek. 3500 felvidéki, 1000 kárpátaljai, 1300 vajdasági, 4000 er...

  • Több is veszett Mohácsnál – 500 éve történt a mohácsi csata

    500 esztendeje pecsételődött meg a középkori Magyar Királyság sorsa. Az Oszmán Birodalom hadai ellen 1526. augusztus 29-én vívott mohácsi csatát történetírásunk úgy emlegeti, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg ez a magyar hadtörténelem legtöbbet taglalt ütközete.

  • „Add tovább az áldást!” – több száz fiatal töltődött fel a Villámtöltésen

    Több száz fiatal gyűlt össze augusztus 26-án Beregszászban, a régi varroda épületében a negyedik Villámtöltés Ifis Találkozóra. A beregszászi református gyülekezet ifisei által szervezett alkalom célja az volt, hogy a nyár végén, az új tanév kezdete előtt a fiatalok ne csupán élményekkel, hanem lelk...

  • Kárpátaljától Kistarcsáig őrzik Cipő emlékét – emlékfát ültettek a legendás zenész tiszteletére

    Bódi László „Cipő” emlékére ültettek emlékfát augusztus 23-án Kistarcsán. A megemlékezésen Kárpátalját Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke és Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója képviselte. A faültetés szimbolikusan is összekapcs...

Események

Copyright © 2026 KMMI