Kárpátalja anno: szendrői gróf Török József, Ung vármegye főispánja

Közel négy évtizeden át kormányozták Ung vármegyét a Török család férfi tagjai. 1867–1887 között Török Napóleon, majd 1887-től 1905-ig fia, Török József töltötte be a főispáni tisztséget. 1909. február 7-én bekövetkezett halálával a Török család az utolsó férfi tagját veszítette el.

Török József 1847. április 18-án Szobráncon látta meg a napvilágot Török Napóleon és gróf Sztáray Paulina gyermekeként. A kalksburgi jezsuita intézetben nevelődött, majd Ungváron és Kassán folytatta tanulmányait. Az iskola befejezése után a 24. számú vadász zászlóaljnál lett önkéntes, ahol hadnagyi fokozatot szerzett. Leszerelése után nagy kiterjedésű birtokaira ment gazdálkodni, s Ung vármegye bizottsági tagjaként gyakran megjelent a megyegyűléseken, ahol előbb tb. aljegyzőjévé nevezték ki, majd 1877 decemberétől a breznói járás szolgabírójává választották. Négy évig működött e minőségében, míg 1881. július 21-én az ungvári kerület országgyűlési képviselőjévé választotta. Mint a magyar vöröskeresztegylet tagja, a szerb–bolgár háború alatt ő vezényelte ez egyletnek Bulgáriába küldött oszlopát, melyért több kitüntetést is kapott. 1887-ben lett Ung vármegye főispánja. 1905-ben köszönt le a tisztségéről.

1909. február 6-án hunyt el Budapesten. Halálhíréről, temetéséről és életútjáról az Ung társadalmi hetilap részletes írt a február 10-i számában.

„A szendrői gróf Török-családnak, a Szent István korabeli egykori apátság helyén levő, százados fáktól környezeti szobránci sírkertje ismét egy lakóval lett gazdagabb. A grófi család ungvármegyei ágának utolsó férfi tagja tért meg örök pihenésre oda, hol legszebb ifjúkorában szerencsétlen véget ért fia, késő aggkorában elköltözött áldott emlékű atyja és hitbuzgó, jótékony nővére mellett a hely már készen várta. Szendrői gróf Török József valóságos belső titkos tanácsos, Ung vármegyének nyugalmazott főispánja, a Lipót-rend lovagja, az érdeméremnek, a Bolgár Sándor-rend középkeresztjének és a bolgár hadi éremnek tulajdonosa – megtért őseihez. Szeretett szülőföldjének hantjai alatt alussza immár ő is örök álmait. A hazánk történetében jelentős szerepet játszott gróf Török-családnak – melynek neve, egész élete és működése különösen vármegyénk történetével teljesen összeforrt – rövid tíz év alatt, most harmadik és utolsó férfitagját kíséri a vármegye egész közönségének osztatlan és őszinte részvéte, a gondosan ápolt, csendes szobránci sírkertbe. […]

És most nevének és főispáni méltóságának örököse, ki 18 éven átkormányozta a megyét, mint – bátran mondhatjuk – közkedvelt és népszerű főispán, kit a családi és baráti kötelékeken kívül egész múltjának minden kedves emléke ide fűzött –, a még rövid idővel ezelőtt is életvidám és látszólag szívós szervezetű férfiú, letörve a súlyos bajoktól, hosszú és kínos szenvedés után követi szeretteit az elmúlásba, mély gyászba borítva családjának – már oly sok megpróbáltatáson keresztül ment tagjait, kiknek fájdalmát, az Úr akaratában erős hittel való megnyugvás és az az általános igaz részvét enyhítheti, mely oly impozáns és megható módon nyilvánult meg a haláleset hírére. A gróf Török-család férfi tagjainak végzete az ő halálával betelt. Akik vármegyénknek 38 éven át – sokszor nehéz és válságos időkben – vezetői, jóban és rosszban osztályosai és mindig hű fiai voltak, ma már csendesen pihennek egymás mellett a szobránci sírkert fái alatt. Hosszú működésük, tetteik a történelemé,  a mienk a reájuk kegyelettel való emlékezés. Ha neveikhez, működésükhöz nem is fűződnek nagy alkotások, nemesen érző sziveik jósága és törekvésük mindenkinek önzetlenül jót tenni, az, amely nem engedi feledésbe menni emléküket!

Vármegyénkben alig van egy-két mágnás család, amelynek szereplése oly szoros összefüggésben állana vármegyénk életével, mint a szendrői gróf Török-családé. Az elmúlt 19-ik századnak második felében megyénk politikai, kulturális és társadalmi fejlődése, élete összeszövődik a gróf Török-család nevével. Az alkotmány helyreállítása, tehát 1867. óta 1905. évi február 17-ig, illetőleg december 10-ig két Török kormányozta a megyénket: gróf Török Napoleon és fia, a most elhunyt gróf Török József. A nemzeti átalakulások korának volt a két Török főispán hivatott és jólelkü harcosa. […]

Török József nem tartozott azon kiválasztott egyének közé, akik nagy szellemi felsőbbségük révén irányt tudnak szabni egy nemzet fejlődésének, akik a haladás, az előretörés útjára vezérlik az emberek nagy tömegét, akik maradandó alkotásokkal, hatalmas intézmények létesítésével örökítik meg nevüket a történelem lapjain Azon egyének közé tartozott, akik a rájuk bízott hivatást, feladatot becsületesen, buzgalommal, eréllyel igyekeznek betölteni, nem téveszteni soha szem elől, hogy a saját hivatásuk betöltése az alájuk helyezett egyének törekvéseinek, boldogulásának lehető előmozdításával párosuljon. És ő ezt a feladatot valóban kiválóan megoldotta. Volt hozzá tudása, készültsége, akarata, lelkesedése és szive. A letűnt szabadelvű kormányzatnak volt híve, nem érdekből, hanem szíve szerinti mély meggyőződésből. Magyar érzése, magyar lelke a Deák-féle kiegyezés alapján szervezett szabadelvű párt által inaugurált politikában látta a magyar nemzet fejlődésének egyedüli célra vezető útját. Ezt az irányzatot szolgálta 18 évi főispánsága alatt híven, becsületesen. És ennek a politikának öntudattal és eréllyel szerzett mindenkor érvényt. Hogy ez a politikája helyes-e vagy helytelen volt, hogy e politika érvényesítése végett latba vetette egyéniségének teljes súlyát és ezzel egyes érdekköröket vagy más irányzatú egyéneket érzékenyebben érintette, – az bírálat tárgyát képezheti, de ítélet tárgyát nem, mert a politikai élét terén való működést mindenkor az illető korban uralkodó irányzat szempontjából kell és lehet megbírálni, az ítélet pedig egy más irányzatú korszakban rendesen elfogult és ismét más szempontoktól vezérelt. – Ami jó volt tagnap, az rossz lehet ma, és ami jó ma, rossz lehet holnap. Ha nyugodtan, elfogulatlanul vizsgáljuk gróf Török József politikai működését, fedezhetünk fel abban tévedést vagy hibát, de egyet elvitatni nem lehet, hogy kora irányzatát lelkiismeretesen, hűségesen szolgálta, elveihez, meggyőződéséhez haláláig hű maradt, működése alatt a vármegye egységes, egyöntetű irányban haladt, politikai, nemzetiségi és felekezeti súrlódásoknak a nyoma sem mutatkozott. Az új korszellemet a magyarság erőviszonyaihoz mérten nem tudta akceptálni. És amint a 67-es kiegyezés adta aTörök-család kezébe a vármegye kormányzásának hatalmát, éppen úgy az ezen alapon alakult kormányzat hanyatló csillagát követte Török József is a hanyatlásba önként, saját elhatározásából. Az 1905. évi választások előtt kijelentette már, hogy elvonul a megye kormányrudjától. És amikor a választások után a szabadelvű párt fénye, ragyogása elhalványult, előzetes szándékától nem tudta őt visszatéríteni semmi. Január havában beadta lemondását. Lemondása fölött azonban sokáig húzódott a döntés, míg végre 1905. december havában megkapta Őfelségétől a felmentést. A szabadelvű kormányt szívvel-lélekkel támogatta, magyar érzése azonban tiltakozott az ellen, hogy a Kristóffy-kormányt szolgálja. Arra más alkotású emberek voltak hivatva! Nem csekély feladat volt 18 éven keresztül öntudatosan, egységesen egy irányzatban vezetni a vármegyét akkor, amikor ezen időszak alatt az új korszellem már erősen ostromolta a régi szabadelvű párt korhadt kapuit! És hogy ez Török Józsefnek sikerült, azt nem annyira az általa képviselt politikának átható ereje, mint inkább Török József egyénisége javára kell és lehet felírni. Egyéniségének szeretetreméltóságával, jó szive sugalta tényeivel, előzékenységével és azzal a lelkiismeretes kötelességtudásával, amellyel bármely legcsekélyebb ügy iránt is érdeklődött és a mellyel a hozzáfordulóknak ügyét felkarolta és sikerre vezette, – le tudta kötni és magához láncolni alig egy-két kivétellel az egész vármegye közönségét. Örömmel tett mindenkinek szívességet, aki csak hozzá fordult. És nagyon sokan vannak, akik még most is áldva emlékeznek meg, ha nyiltan nem is, de szívükben, azokról a szívességekről, amelyekhez az elhunyt közbenjárása révén jutottak. Arisztokrata volt, főispán volt, de sem a társas, sem hivatalos érintkezésben sohasem éreztette ezt a különbséget. Tiszteletet parancsolni tudó volt, de gőgös soha. Szívéhez férkőzhetett bárki és ha valakit megszeretett, ha valaki iránt barátságos érzelmeket táplált, azt pártfogolta, vitte, azért kész volt harcba menni. És viszont, aki vétett ellene, azzal szemben kimutatta ellenszenvét. Őszintén szeretett és tartózkodás nélkül mutatta ki ellenszenvét. De jó szíve sugallata szerint hamar ki is tudott engesztelődni. Érdeklődött minden iránt, ami a vármegye vagy az egyesek ügyeit érintette. Pártfogó jó barátja volt az alája rendelt tisztviselőknek, a kiknek ügyét, jogos kívánságát, kérelmét magáévá tette s addig nem nyugodott, míg el nem járta zokban. De éppen oly erélyes és semmit el nem néző volt, ha valamelyik tisztviselő kötelességét becsületesen nem teljesítette. Ezen egyéni tulajdonságoknak köszönhette, hogy kormányzatának ideje alatt a vármegyei élet nyugodt, békés irányban haladt. Egyéni súlyának tudható be, hogy főispánsága alatt, ha volt is ellenzéke, az nem személye ellen irányult és ellenzéki szervezkedésnek épen közkedvelt egyénisége révén nyoma alig volt. Mint magánember kitűnő jó barát, szeretetre méltótársalgó, kiapadhatatlan humorú és kedélyű férfi volt. Magánéletében azonban nagy megpróbáltatásnak és fájdalomnak volt kitéve, mikor egyetlen fiát, a nagyreményű ifj. gróf Török Józsefet fiatalon, alig 26 éves korában végzetes baleset folytán 1898. április havában elvesztette. Fájdalmát és bánatát enyhítette az igazi, mély részvét, a mely fia elveszte fölött megyeszerte megnyilvánult. Ezóta apai szivének szeretetét és melegét leányára, Marianna grófnő, férj. Klingspor bárónéra és unokáira árasztotta. A főispánságának utolsó esztendejében nőül vette özv. Inkeyné, sárosfai és nádasdi Bittó Ágnest, kivel boldog és példás családi életet élt, mígnem a halál kiragadta őt szerettei köréből. Gróf Török József, Ung vármegye nyugalmazott főispánja február 6-ikán este 9 órakor halt meg Budapesten az Eötvös-tér 2-ik szám alatt lévő lakásán, hol már hónapok óta súlyos betegen feküdt. Már régebben kezdődött hátgerincbajához vesegyulladás és az utolsó napokon tüdőgyulladás is járult – s elgyengült szervezete e gyilkos bajokkal megbirkózni nem tudott. […] Utolsó látogatója f. hó 6-ikán délelőtt gróf Sztáray Gábor főispán volt, kivel még pár szót váltott, délután azonban már csak néha tért eszméletre és este 9 órakor a halál megváltotta súlyos szenvedéseitől. […] Halála hírére az összes középületeken, de sok magánépületen is azonnal kitűzték a gyászlobogót és a vármegye s a város vezetősége, de a különböző egyletek és testületek is megtettek minden intézkedést arra, hogy holttestének fogadása hozzá és a vármegye közönségéhez egyaránt méltó legyen. […]

Vármegyénk volt főispánjának holttestét f. hó 8-án, hétfőn d. u. 3 órakor szentelték be az Eötvös-tér 2. sz. a. levő házban. […] A beszentelés után kivitték a halottat a pályaudvarra, s onnan este 10 órakor a személyvonattal elindult a holttest, és a havas éjszakában mindinkább közeledett haza az ungi hegyek felé. Kedden, f. hó 9-én d. e. fél 11 órakor érkezett gróf Török József holtteste Ungvárra. Az egész város képén meglátszott a gyász jele: a fekete lobogók és a feketébe öltözött közönség. Az állomáson megjelentek gróf Sztáray Gábor főispán és Lőrinczy Jenő alispán vezetésével a vármegye, város, járásbíróság, tanfelügyelőség, erdészet, pénzügyigazgatóság, az államépítészeti hivatal tisztikara, az iskolák tanárai, tanítói; Stenzl Károly cs. és kir. őrnagy, h. ezredparancsnok, Szathmáry Géza m. kir. honvédőrnagy, Gömöry László csendőrszázados vezetésével a közös hadsereg, a honvédség és csendőrség tisztjei. Kivonultak a g. kath. papnövendékek, a Kath. Legényegyesület tagjai gyászlobogóval, a katona-zenekar és igen nagy számú közönség. A koporsó egy nagy ládában volt elhelyezve, amelyet 35 koszorú borított el. A láda felnyitása után a koporsót az állomás előtt várakozó halottas kocsira helyezték és BenkőJózsef apát- főesperes rövid imádság után beszentelte a koporsót, mire a menet megindult a városon keresztül. Elől a katonazenekar ment, folyton gyászindulókat játszva, majd a Kath. Legényegyesület tagjai zászlóval következtek, utánuk a papnövendékek, Benkő apát-főesperes a szertartásnál segédkező papsággal, a halottas kocsi, utána pedig a közönségnek igen nagy tömege. Így vonult végig a városon a menet, amelyhez a főgimi. ifjúság csatlakozott gyászzászló alatt. A szobránci utca végén Benkő plébános rövid imádsága után a koporsót visszahelyezték a ládába. Naményi Antal jószágigazgató és két csendőr átvette a holttestet, mire a közönség szétoszlott…”