Műsorukkal már az elején igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a beregszászi Rezeda Folkműhely növendékei az Ortutay Elemér Görögkatolikus Kollégium dísztermében megtartott évzáró koncertjükön.
Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. december 17.
Műsorukkal már az elején igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a beregszászi Rezeda Folkműhely növendékei az Ortutay Elemér Görögkatolikus Kollégium dísztermében megtartott évzáró koncertjükön.
Immár hagyomány, hogy minden esztendőben az ifjú zenészek, táncosok, énekesek a szülők és nagyszülők előtt ilyenkor adnak számot arról, mit sikerült elsajátítaniuk a mögöttünk hagyott félév során. A fellépést izgalommal várták a kisebbek és nagyobbak egyaránt. Az előbbiek azért, mert nem szoktak még ilyen népes közönséghez, az utóbbiak pedig azért, hogy produkciójukkal bizonyítsák: a kemény próbák nem múltak el haszontalanul.
A több mint másfél órás koncert igazán változatosra sikeredett. A kicsik cimbalomjátékában ugyanúgy gyönyörködhettünk, mint a nagyobbak énekkel kísért citerajátékában. Az est során bemutatott táncok segítségével a Kárpát-medence különböző tájegyégeinek népi kultúráját ismerhettük meg mélyebben. Jellemző az előadott zene- és énekszámok, valamint a táncos produkciók színvonalára, hogy a nézőtéren gyakran zúgott fel a taps.
Várady Enikő, a Rezeda Folkműhely vezetője a sajtó munkatársainak nyilatkozva a csapatmunka fontosságát, annak közösségformáló erejét emelte ki, és köszönetet mondott a szülőknek, hogy bizalmat szavaztak neki és a folkműhely nyolcfős oktatói gárdájának. „Örömmel tölt el, hogy csaknem két évvel a háború kitörése után idén ősszel ismét elkezdődhetett nálunk az építő munka, a fejlődés a mostani koncert színvonalán is megmutatkozott” – hangsúlyozta a folkműhely irányítója.
Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivője arra emlékeztetett, hogy a fiatalok által újratanult néptáncok, népdalok, valamint a népi hangszeres tudás komoly identitáserősítő tényezők, s ez az itteni közösség számára jelenti a magyar nemzethez való tartozás erős kötelékét.
A „Csendes éj” elhangzása után – melyet a közönség együtt énekelt a színpadon felsorakozókkal – a növendékek édességcsomagot vehettek át a viski származású Varga Sándor FIFA menedzser karácsonyi ajándékát.
Kovács
Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.
Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...
A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...
A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...