Kádár vitéz és földijei elfoglalták a könyvtárat

Írta: Tudósító | Forrás: www.newsag.hu | 2014. január 22.

A magyar kultúra napján Bíró Gyula vendége volt Kocsis Csaba író, költő, fotóművész, akit most tollforgatói oldaláról ismerhettünk meg. Fotósként már három kiállítást jegyez Szarvasi viszonylatban, de ne feledkezzünk el gyakorlati alkotó tevékenységéről sem, amit vagy harminc éve a debreceni tanítóképző üdülőjének építésekor fejtett ki mint önkéntes segédmunkás.

Kádár vitéz és földijei elfoglalták a könyvtárat

Ismeretségük Berettyóújfaluból származik, ahol kultúrház-, ill. iskolaigazgatóként forgatták a modern kor fegyverét, a nyelvüket. Berettyóújfalu jelenkori hősei ezúttal egy korábbi hőst mutattak be, Kádár vitézt, aki 1658 szeptemberében a tatárokkal vívott csatában a berettyóújfalui malomgáton esett el, akinek testé egy célzott feltárás során nagy bizonyossággal azonosították is.

Kádár vitéz történetét Bíró Gyula akkori iskolájában kötelező olvasmánnyá tette. Valóságos Kádár vitéz kultuszt alakítottak ki a környéken, aminek a csúcsán 1500-an látogatták meg a Füsti-kastélyban a híres földi tiszteletére tartott rendezvényt.

A könyvbemutatón érintették közös művüket, Az utolsó párttitkárt, valamint Kocsis Csaba legújabb könyvét, a Pilátust a keresztúton címűt.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI