Jutalomprogramként a Nemzeti Színházban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2024. február 05.

A Kárpátaljai KultúrKaraván az elmúlt időszakban aktív tevékenységet folytat a megyében, nem telik el hónap, hogy ne szerveznének valami nagyszerű kulturális programot, ne hívnának magyarországi ismert előadóművészeket vendégszereplésre. Ezek az előadások mindig teltházasak, több százan kíváncsiak a fellépőkre. A KultúrKaraván érdekes és egyedülálló programja, amikor azoknak a nézőknek kívánnak kedveskedni, akik aktív látogatói az előadásoknak. Tavaly októberben Budapesten, a Hagyományok Házában megszervezett Megidézett Kárpátalja című fantasztikus előadáson vehettek részt, melyen kárpátaljai népzenészek és táncosok mutatkoznak be a Magyar Állami Népi Együttes, illetve Pál István Szalonna és Bandája mellett. Most hétvégén szintén Budapestre utazhatott egy ötvenfős csapat, ezúttal a Nemzeti Színházba, ahol a Vidnyánszky Attila által rendezett Katona József Bánk bán című drámáját tekinthették meg.

Jutalomprogramként a Nemzeti Színházban

– Amikor elkezdtük a kárpátaljai programok szervezését, arra gondoltunk, hogy minél közvetlenebb előadókat „hozzunk” Kárpátaljára, hogy a helyi közösséget magas színvonalú, minőségi programokhoz juttassuk. Ebből alakult a jutalomprogramunk, amelynek keretében azok, akik a legaktívabban vesznek részt a rendezvényeinken, megpályázhatják a magyarországi utat. Most második alkalommal került sor ilyen útra, és azt hiszem, a választás is jó volt, hiszen a Nemzeti Színházban nézhettük meg a Bánk bánt, ami olyan kultikus mű, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell – magyarázta Kudlotyák Krisztina, a Kárpátaljai KultúrKaraván programszervezője, aki azt is elárulta, bár nagyon élvezi ezeket a „kiruccanásokat”, számára ez elsősorban munka, hiszen körültekintő szervezést igényel ötven ember utaztatása, elszállásolása stb. Viszont számára is élmény, hiszen egy kárpátaljai csoporttal eljutni ilyen csodálatos helyekre, az előadáson kívül részt venni színházbejáráson, találkozni kárpátaljai színészekkel, sokkal személyesebbé teszi az egész programot.

Az előadás valóban lenyűgöző volt, a Vidnyánszky Attila által rendezett kétfelvonásos darabnak mindenki a hatása alá került. Krisztina elmondta, már az őszi budapesti látogatás után is nagyon jók voltak a visszajelzések, s úgy véli, most sincs ez másként.

– Hogy még részleteiben, milyen érzésekkel vesznek részt az emberek a kárpátaljai programsorozatunkon, illetve a budapesti látogatásokon összeállítottunk, egy kérdőívet melyben megkérdezzük, hogy milyen pozitívumokat, vagy negatívumokat tapasztaltak. Eddig közel kétszázan töltötték ki a kérdőívet. Sokaknak a Hagyományok Házában tartott gála volt igazán felejthetetlen, illetve azt is látjuk, mely programokat tartják kiemelkedőnek, illetve melyikre emlékeznek a legtöbben. Ez a kérdőív segít az idei év, programjainak összeállításában, és ezt szeretnénk a támogatóink felé is továbbítani – fejtette ki a programszervező, hozzátéve, az idei esztendőben mind a kárpátaljai kulturális programokat, mind a negyedévente szervezett jutalomprogramokat folytatni kívánják.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI