Jótékonysági konferencia Krasznahorka újjáépítésért

Írta: Tudósító | Forrás: Felvidek.MA | 2012. június 08.

Krasznahorka vára újjáépítéséért rendezett jótékonysági konferenciát Budapesten az ifjabb gróf Andrássy Gyula Alapítvány. A krasznahorkai vár 2012. március 10-én gyulladt ki, tetőszerkezete leégett, a kár meghaladja a 8 millió eurót. Szeiler Erika kuratóriumi elnök szerint a műkincseket ért károkat nem lehet pénzben mérni. Az Andrássy család története szorosan kötődik Krasznahorkához, az Andrássy Gyula Alapítvány ezért is hozzá kíván járulni a károk mérsékléséhez, illetve a vár felújításához. 

Jótékonysági konferencia Krasznahorka újjáépítésért

Ennek érdekében adománygyűjtést is szervez. Az Alapítvány szerint a krasznahorkai vár tudományos konferenciák, nemzetközi találkozók színhelye is lehetne, a közép-európai tudományos-művészeti együttműködés jelentős színhelyévé válhatna.

Pandula Attila egyetemi docens felszólalásában a krasznahorkai vár gyűjteményét, tárlatát ismertette. Gergely András egyetemi tanár az Andrássy család 19. századbeli életéről szólt, mint mondta a család tagjai vagyonuk és a tehetségük okán is ismertté váltak. Az Andrássy család és Krasznahorka kapcsolatáról Basics Beatrix művészettörténész szólt.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI