Jazzation acappella koncert Beregszászban

Írta: Jakab Lajos | Forrás: karpatinfo.net | 2024. december 24.

Rendkívüli és egyben lélekemelő zenei élményben gazdagodhattak mindazok, akik december 19-én este ellátogattak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában megrendezésre kerülő Jazzation énekegyüttes adventi acappella koncertjére, amely Magyarország Beregszászi Konzulátusának és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közös szervezésében Magyarország Európa Unió Tanácsában betöltött soros elnöksége alkalmából került bemutatásra.

Jazzation acappella koncert Beregszászban

A Jazzation énekegyüttes Magyarország első számú jazz acappella együttese, melynek tagjai hangszerek nélkül mutatják meg, hogy a zenei élmény a legteljesebb lehet akkor is, ha mindössze öten – segédeszközök nélkül – állnak és énekelnek a színpadon.

A 2005-ben alakult öttagú csapat – Várallyay Katus, Kanizsa Gina, Bolyki Sára, Bolyki Barnabás és Homor Máté – minden tagja bizonyította, hogy kiválóan képzett hanggal megáldott művész, az általuk előadott zeneszámok műfajához igazodva, felváltva dominált a tenor, szoprán, basszus és egyéb zenehangok színes kavalkádja. Az együttes repertoárjában a világ minden tájáról összegyűjtött zeneművek, feldolgozások, virtuóz improvizációk váltották egymást, amelyek során széki, szászcsárdási, gyimesi, moldovai népdalok hangzottak el, de ezen kívül hallhattunk klasszikus karácsonyi éneket, egy kis szambát és betyár nótát is.

Szinte minden előadott zenemű osztatlan sikert aratott, de a legnagyobb taps talán a kedvenc magyar mesék főcímdalainak beéneklését kísérte, amikor az együttes tagjai az esti mese, Vuk, a Mézga család, dr. Bubó, Vizipók-csodapók, A nagy ho-ho-horgász és a többi ismert mesefilm zenei kíséretét adták elő.

Az est folyamán a Jazzation acapella együttes eszéki táncfeldolgozásában a Beregszászi Rezeda Folkműhely növendékei is közreműködtek (felkészítő Váradi Enikő és Orosz Péter). File Barbara, a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum 10. osztályos tanulója Rónay György Betlehem című versét szavalta el, amivel a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum által meghirdetett Hit, remény, szeretet elnevezésű vers- és prózamondó versenyen a 9-11. osztályos kategóriában második helyezést ért el.

,,Nagyon fontos, hogy a Jézus születésének ünnepét jelentő karácsonyt megelőző adventi időszakban megrendezett eseményeken előtérbe kerüljenek a művészi értékek, amelyek a mostani, háborús időszakban átszellemültséget, harmóniát és békét árasztanak közénk – mondta köszöntőjében dr. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivője.

A karácsony előtti várakozás beteljesüléséről és a béke eljövetelének fontosságáról beszélt dr. Orosz Ildikó is, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet elnöke.

A rendezvényen részt vevő, és ezzel a műfajjal élőben még talán először találkozó közönség az előadás végén felállva és vastapssal jutalmazta a Jazzation énekegyüttes produkcióját.

Hírek

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

  • Emléknap Lehoczky Tivadar tiszteletére Munkácson

    November 5-én Munkácson emléknapot tartottak Bereg vármegye történetének egyik legjelentősebb kutatója, Lehoczky Tivadar halálának 110. évfordulója alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Ház (MMMH) szervezésében. A Lehoczky Tivadar-nap három helyszínen zajlott, ahol a helyi II. Rákóczi Ferenc Középisko...

Események

Copyright © 2025 KMMI