Játékos nyelvtanulás a Start Nyelvközpontban

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpatinfo.net | 2020. május 24.

Ahány nyelv, annyi ember, tartja a mondás. Legalább egy idegennyelv – elsősorban az angol – szükséges ahhoz, hogy a nagyvilágban boldoguljunk, az ukrán meg azért, hogy szülőföldünkön – amely most százéves hányattatás után éppen Ukrajnához tartozik – is boldogulni tudjunk. Ebben nyújtanak segítséget a több mint fél évtizede Beregszászon létrehozott Start Nyelvközpontban.

A Start Nyelvközpontban játékosan, élményszámba menő foglalkozásokon segítenek abban, hogy szabadon használhassuk ezeket a nyelveket. A nyelvközpont megálmodójával és vezetőjével, Mondics-Kurmay Líviával ezúttal annak apropóján beszélgetünk, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából bevezetett karantén miatt online oktatási formában fejezték be a tanfolyamot. Méghozzá úgy, hogy ezt az időszakot ingyenessé tették.

Játékos nyelvtanulás a Start Nyelvközpontban
– Nyelviskolánkban közel kétszáz 6–14 éves korú gyerekkel foglalkozunk kiscsoportokban, heti rendszerességgel – kezdi beszélgetésünket a nyelvközpont jól felkészült, igencsak határozott elképzelésekkel és célokkal rendelkező vezetője. – Amikor bevezették a karantént, nekünk is gyors döntést kellett hozni: hogyan tovább? Nyilván már akkor látszott, hogy nem egy-két hétről lesz szó. Az Úrral töltött néhány este után arra az elhatározásra jutottam, hogy a fennmaradó öt hetet távoktatásban fejezzük be, s a szülők számára ingyenessé tesszük azt. Sajnos nem minden gyereknek voltak meg az ehhez szükséges feltételei, de a szülők segítségével százhetven tanítványunkkal – nyolc munkatársammal együtt – tudtunk egyénileg foglalkozni. Ezzel a korosztállyal sajnos a csoportos online oktatás nehezen kivitelezhető. Átlagosan 15 perces órákat tartottunk. Célunk elsősorban a szintfenntartás és a nyelvtani alapok megerősítése volt beszédgyakorlatokon keresztül. Jó volt megtapasztalni, hogy a gyerekek nagyon örültek és mindig várták ezeket a foglalkozásokat.
– Milyen céllal indult anno a nyelviskola?
– Szülőként, pedagógusként is azt tapasztaltam, hogy bármilyen lelkiismeretes is az angol- vagy ukrántanár, a minisztérium által megszabott, elsősorban a nyelvtanra alapozó tantervek alapján a gyerekek többsége az iskola befejezéséig sem tanulta meg az adott nyelvet. Mi olyan módszerekkel, elismert szakemberek, kiadók által összeállított tankönyvekkel, munkafüzetekkel dolgozunk, amelyeket az adott nyelv szabad használatának elérésére fejlesztettek ki.
– Amellett, hogy a szabad nyelvhasználat elérésére törekednek, az is a céljaik között szerepel, hogy növendékeiket felkészítsék az alap- és középfokú nyelvvizsgákra.
– Így van, csakhogy ezt az iskolai oktatástól teljesen eltérő tanterv és módszerek segítségével igyekszünk elérni. Mi az élményszerű tanulásra törekszünk. Amit a gyerekek nagyon élveznek, s ennek már az eredményei is látszanak. Azok, akik a kezdetektől fogva – immáron hat éve – tanulnak nálunk, a saját szintjükön ma már folyékonyan beszélnek angolul vagy ukránul. Olykor inkább a szülők azok, akik nehezen fogadják el, hogy az iskolában a gyerek néha rosszabb jegyet kap. Nekik kell megérteni, hogy mi nem az iskolai tananyag jobb elsajátításáért vagyunk, hanem azért, hogy a gyerekük valóban megtanulja használni az adott nyelvet, hogy beszélje azt.
– Milyen gyakorisággal tartják a foglalkozásaikat?
– Bizonyos korig heti egy órát tartunk, később ezt megduplázzuk, de egy alkalommal lesz mind a két óra. Ilyenkor tartunk rövid szünetet, amikor neveltjeink egy kis pogácsát is kapnak, hogy aztán jobban tudjanak figyelni.
– Hol tartják a foglalkozásokat?
– Beregszászban a Bethlen utcai (Pásztor Ferenc Közösségi Ház) központunkban tartjuk a képzéseinket 6 éves kortól, illetve óvodákban is foglalkozunk kb. 40 gyerekkel. Emellett jelenleg Nagyberegen működik még kihelyezett tagozatunk. Korábban több környező településen is próbálkoztunk, de sok helyen leginkább a szülői hozzáállás miatt ez megszűnt. Beregszászban viszont már várakozó listánk is van, olyan nagy az érdeklődés.
– Ez fizetett nyelviskola. Milyen anyagi vonzata van ennek?
– Foglalkozásainkra heti egy alkalommal érkeznek a gyerekek, egy tanóráért 95 hrivnyát kell fizetni. Ha valaki két tanfolyamra is – angol és ukrán – beiratkozik, akkor az egyikből 10%-ot elengedünk. Ugyanilyen kedvezményt adunk testvérpár esetében. Az igencsak színes, a játékos tanulásra alapuló tankönyveket pályázati úton nyertük, s azt itteni használatra biztosítjuk tanítványainknak, természetesen munkafüzete mindenkinek külön van.
– Oktatók…
– Hála Istennek, sikerült nagyon jó felkészült, lelkes pedagógusokat megnyerni az ügynek, akik tökéletesen elsajátították ezt a módszert. Számukra egyébként rendszeres tanfolyamokat is szervezünk, illetve olyan utazásokat, amelyek során nyelvi környezetben gyakorolhatják például az angolt. Idén februárban – még a karantén előtt – sikerült Skóciába elutazni velük.
– Nálunk sajnos még eléggé gyerekcipőben jár a nyelviskola-rendszer, de remélem, ha megismerik ennek előnyét, még népszerűbb lesz, nem csupán a gyerekek, de a szülők körében is mondja zárásként Mondics-Kurmay Lívia.
Mi pedig további sikeres munkát kívánunk.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI