Kulturális örökségünk nagyon sokszínű. Gondoljunk csak arra hány komoly- vagy könnyűzenei együttes, szólóénekes, mennyi tánccsoport tevékenykedik az országban. Gondoljunk a legkisebb gyűjteményektől a monumentálisnak tűnő múzeumainkra, könyvtárainkra, a különböző egyházi közösségek kultúrájára, vagy a színházak, színészek által bemutatott értékekre. Folytathatnánk még hosszan ezt a felsorolást…
Azonban előttünk a kérdés: hogyan lett január 22. a magyar kultúra napja? És hogyan kapcsolódik ez a nap Kölcsey Ferenc Himnuszához?
Kalandozzunk egy kicsit a magyar történelem évszázadaiban, és fedezzük fel a magyar Himnusz érdekes történeteit!
Érdekességek a magyar himnuszról
Az 1800-as ével első felében hatalmas lendülettel fejlődött Magyarország. Az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság ugyanúgy fejlődésnek indult, mint az oktatás, a politika, a könyvírás és a kulturális élet. Ezt az időszakot reformkornak nevezzük. Olyan neves személyek voltak a fejlődés élén, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós… és folytathatnánk még hosszan ezt a felsorolást.
A nemzeti ébredés időszakában a magyar nyelv, zene, tánc, ruházat és minden nemzeti jellegű oktatási, kulturális érték virágkora köszöntött be. Azonban a reformkor elején az ünnepeken még mindig az 1600-as évek népénekei, himnuszai csendültek fel. Az egyik legnépszerűbb katolikus népének a Boldogasszony anyánk című egyházi dallam volt. A református magyarság által néphimnuszként kedvelt 90. zsoltár különösen akkor vált népszerűvé, amikor Bocskai István a szabadságharc élére állt. A másik kedvelt ének az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga… kezdetű dal volt, ami Szent István királyhoz való fohászkodás. Az országalapítónkat dicsérő ima keletkezése 1651-re tehető. Voltak olyanok is, akik a történelem hírességeire szerettek volna emlékezni. Ők a többször is betiltott Rákóczi-nótát tartották himnuszuknak. Az Osztrák-Magyar Monarchia állami ünnepségein pedig Joseph Haydn „Gott erhalt” című művét énekelték a megjelentek.
Az 1800-as évek nemzeti függetlenségre törekvő korszakában felmerült az igény egy nemzeti versre, énekre. Olyan himnuszra volt szükség, amit nemcsak vallásuk és hitük alapján énekelnek a különböző közösségek, hanem minden magyar egyformán magáénak érezhet.
A politikusi pályáról lemondott Kölcsey Ferenc az 1820-as években kezdi írni azt a fohászt, amely a magyar nép zivataros századairól szól. A vers könyörgés, ima. Könyörgés a magyar népért. Emlékezés a dicsőséges történelmi eseményekre és a magyar történelem nagy veszteségeire. Kölcsey állítólag 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását.
Kölcsey Himnuszának megjelenése után 15 évvel a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot írt ki a vers megzenésítésére. Erkel Ferenc így számolt be az eseményekről:
„Egyszer megállít az utcán Bartay, a Nemzeti Színház igazgatója, és ezt kérdi:
— Írtál-e himnuszt?
— Nem — válaszoltam.
— Pályáznod kell! Ez a pályázat nem az aranyaknak szól, hanem az örökkévalóságnak. Amelyik dalt megjutalmazzák, azt meg is szentelik. Milliók ajka zengi majd, és az lesz a dalok dala, az örökkévaló, a halhatatlan, a szerzőjével együtt.
Miközben ezeket mondta, betuszkolt az egyik szobába, ahol egy kopott zongora állt. Elém rakott egy ív papírt, melléje pedig a szöveget.
— Csináld meg! — biztatott, és felelt helyett már ki is ment a szobából.
Csak ámultam és bámultam. … Csend volt… Ültem és gondolkoztam… Magam elé raktam a szöveget… Olvastam… gondolkoztam…
És amint így elgondolkoztam, eszembe jutott első mesterem szava. Így mondta egykoron: „Fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig harangok zúgása jusson először eszedbe”.
… És ott a szoba csendességében megzendültek az én fülemben a harangok. Áhítat szállt meg. A kezemet a zongorára tettem, és hang hang után következett.
Egy óra nem telt el, és megvolt a Himnusz dallama.
Akkorra visszajött Bartay is. Eljátszottam neki… és vártam a megjegyzését. Szépnek mondotta.
Még aznap leírtam a zenekari változatot, másnap pedig benyújtottam a pályázatot.
Hetekkel később elérkezett a döntés napja. A színház ünnepi díszben tündökölt. A díszterem nézőterén azonban nem voltak pályabírák, mert a döntést a közönségre bízták.
Elkezdődött a pályázatok bemutatása. A közönség feszült figyelemmel hallgatta a pályaműveket.
Aztán végre az enyémre került sor. Nagy izgalom töltött el. Az én zeném jól illett Kölcsey szövegéhez. A hangszerek gyönyörű dallamíveket játszottak… Az arcok megmeredtek… A szemek megteltek könnyel… És alig hogy az utolsó sor elhangzott, a tapsolásnak és éljenzésnek orkánja rázta meg a színházat. A közönség döntött.”
A magyar Himnuszt Kölcsey Ferenc, a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban. A himnusz zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben. A bemutató még a zeneszerzés évében megtörtént, ennek ellenére csak 1903-tól lett az ország törvényileg elfogadott himnusza.
