Január 1-jétől ingyenesen hozzáférhető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Írta: | Forrás: MTI | 2025. január 11.

Január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető 250 közkinccsé váló mű az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK), ahová az év folyamán további alkotásokat is feltöltenek.

Január 1-jétől ingyenesen hozzáférhető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A nemzeti könyvtár közleménye szerint a január 1-jétől hozzáférhető gyűjteményrész a kultúra és a tudomány terén tevékenykedett, 1954-ben elhunyt szerzők életművéből merít, olyanokéból, mint Herczeg Ferenc, Nagy Lajos, Robert Capa, Gerevich Tibor, Huszti József, Papp Viktor és Rapaics Raymund.

Emlékeztettek arra, hogy a szerzői jogi védelem Magyarországon a szerző halálát követő hetven évig érvényes. Ezen időszak lejárta után a művek közkinccsé válnak, azaz szabadon másolhatók, terjeszthetők és feldolgozhatók.

Felidézték, hogy a MEK Magyarország legrégibb, immár három évtizedes múltra visszatekintő elektronikus könyvtára, amely a magyar írásbeliség kiemelkedő értékeit hordozza.

A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) által működtetett szolgáltatás ezzel is hozzájárul a nemzeti örökség ápolásához és megőrzéséhez, valamint elérhetőségük biztosításához a jelen és a jövő olvasói számára – írták.

A MEK 2024-ben közel húszmilliós látogatottságot ért el. Az MNMKK OSZK további digitális tartalomszolgáltatásai összesen mintegy tízmillió látogatót vonzottak.

A nemzeti könyvtár digitalizáló központjának teljesítménye továbbra is stabilan az európai élvonalban van több mint 14 millió levilágított oldallal – hangsúlyozták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Hírek

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

  • Emléknap Lehoczky Tivadar tiszteletére Munkácson

    November 5-én Munkácson emléknapot tartottak Bereg vármegye történetének egyik legjelentősebb kutatója, Lehoczky Tivadar halálának 110. évfordulója alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Ház (MMMH) szervezésében. A Lehoczky Tivadar-nap három helyszínen zajlott, ahol a helyi II. Rákóczi Ferenc Középisko...

Események

Copyright © 2025 KMMI