Kibővített, hétfős zsűri értékeli az idei Magyarország 365 fotópályázatra beérkező professzionális és amatőr fotókat, amelyeket a korábbi három mellett két új, Streetfotó és Portré kategóriában is lehet nevezni.
Írta: | Forrás: hirado.hu | 2023. augusztus 29.
Kibővített, hétfős zsűri értékeli az idei Magyarország 365 fotópályázatra beérkező professzionális és amatőr fotókat, amelyeket a korábbi három mellett két új, Streetfotó és Portré kategóriában is lehet nevezni.
Mint a pályázat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, a korábbi ötfős – Kaiser Ottó fotográfus, zsűrielnök; Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus; Haris László fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Potyó Imre környezetkutató, természetfotós, a 2020-as pályázat díjazottja és Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es pályázat közönségdíjasa alkotta – zsűri idén Szalontai Ábel fotográfussal, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusával, valamint Kurucz Árpáddal, a Magyar Nemzet és a Magyar Kultúra Magazin fotográfusával bővül.
Kaiser Ottó emlékeztetett arra, hogy 2019-ben három kategóriában és ötfős zsűrivel indult útjára a pályázat. Az idei évben már öt – a Természet, a Táj és az Építészet mellett Portré és közösségi események, valamint Streetfotó – kategóriában várják a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit – tette hozzá.
A kategóriagyőztesek díja nettó 2 millió forint, a második helyezetteket 1 millió forintos, a harmadik helyezetteket 500 ezer forintos díjjal jutalmazzák. Újdonság, hogy idén a zsűri is odaítél egy különdíjat, amelynek értéke 2 millió forint – emelte ki a zsűri elnöke.
Kaiser Ottó úgy vélte, a pályázaton idén első alkalommal megjelenő Streetfotó kategória kiváló lehetőséget teremt arra, hogy minél több fiatal érdeklődését keltsék fel a fotópályázat iránt.
Keleti Éva kiemelte, hogy mivel a Portré új kategóriaként szerepel az idei kiírásban, ezért a korábbi évekhez képest nagyobb teret fog kapni az emberábrázolás a fotópályázaton.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a pályázat eddigi legjobb fotóiból a könyvesboltokban is kapható album jelenik meg, és bizonyos alkotásokat – ha ehhez a készítő is hozzájárul – egy online galériában is meg lehet majd vásárolni.
A Magyarország 365 kinőtte az eddigi kereteket, ezért a továbbiakban külön szakmai stáb dolgozik a pályázat és a kapcsolódó programok szervezésén a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. koordinálásában, a kormányzat további támogatásával.
Az idei pályázatra a felvételeket október 23. éjfélig a www.fotopalyazat.mo365.hu weboldalra várják a szervezők, a honlapon elérhető a részletes kiírás is.
A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...
A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...
Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...
Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.