Integrál együttes: Karácsonyi mosoly

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2020. december 26.

Sokan mondják, alig várják, hogy vége legyen ennek az évnek, hiszen az nemigen kedvezett senkinek. És már nem kell sokat várni, néhány nap, és búcsút mondunk a 2020-as esztendőnek. Azt viszont vidáman tegyük, erre inspiráltak a közismert Integrál együttes tagjai, akik karácsonyra egy igazi ünnepi dalt írtak, a klipet szeretett városunkban, Beregszászban készítették barátaik közreműködésével.

Integrál együttes: Karácsonyi mosoly

– Nemrégiben egy igazi karácsonyi dalocskát írtam. A szöveg- és a melódiaírás befejeztével úgy gondoltam, ehhez illik egy jó kis klip, melyben a barátaink szerepelnének, és természetesen a kis videót Beregszászban forgattuk – avatott be a részletekbe Babics Zsuzsa énekes, szövegíró. Mint mondta, a néhány perces klip csupán egy okostelefonnal készült. A hangszerelést Babics János (Mókus) készítette, Zsuzsa mellett Kepics Andzselika hangját is hallhatjuk.

– Szereplőinknek nem árultuk el, hogy miről szól a dal, karácsonyi ajándéknak szántuk, mert az elmúlt időszak alatt sajnos sokkal kevesebb lehetőségünk volt találkozni, egy jó kávé mellett beszélgetni. Úgy hisszük, ez örök emlék marad mindenki számára.

– Mennyi időt vett igénybe a videó elkészítése?

– A legtöbb idő azzal telt, hogy kivárjuk a videózáshoz megfelelő időjárást, amikor süt a nap, a város karácsonyfáján tündökölnek a díszek, fényben úszik a Budapest park. Azon a napon el is készült a klip, délelőtt tíz órakor kezdtünk el forgatni a központon, egyeztettünk a barátainkkal, hogy kivel hol találkozunk. Igyekeztünk alkalmazkodni ahhoz a tényhez, hogy mindenki úgy szerepeljen a klipben, amivel amúgy is foglalkozik. Mindák Viki stylist barátnőnket például varrás közben „leptük meg”, Malinics Ernő viszont egyáltalán nem értette, miért kértük arra, hogy Mikulás-ruhában biciklizzen a főutcán, ugyanis a szövegben úgy van, ha nem hull a hó, szánkó helyett biciklivel jön a Télapó. Ám sokan véletlenül jártak arra, mint ahogy te is. Ennek viszont nagyon örültünk, mert őszinte mosollyal az arcodon közeledtél, amit kár lett volna kihagyni.

– A dal címe Karácsonyi mosoly. A mosolygós emberek adták az ötletet?

– Arra gondoltunk, hogy belecsempészünk egy kis filozófiát a dalba, most, hogy mindenki maszkban jár, nem látni a szép mosolyát. Az a lényeg, hogy mihamarabb jöjjön el az az idő, amikor újra maszk nélkül, felszabadultan, de mindenekelőtt egészségesen tudjunk újra összejönni, együtt szórakozni, és egymásra boldogan mosolyogni.

Az Integrál együttes és barátaik a mozgalmas napot este Fülöp László profi fotósnál töltötték, ott készült el a közös fotó is, ami szintén igazi emlék lesz mindannyiuk számára.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI