Indul a moszkvai filmfesztivál, magyar koprodukciókat is vetítenek

Írta: Tudósító | Forrás: MTI | 2013. június 17.

A Brad Pitt főszereplésével készült Z világháború vetítésével csütörtökön kezdődik és június 29-ig tart a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen két magyar koprodukciót is láthat a közönség. A versenyprogramba 16 mű kapott meghívást, köztük van a szerb-német-francia-magyar koprodukcióban készült Mamaros című alkotás, Momcilo Mrdakovic első rendezése.

Indul a moszkvai filmfesztivál, magyar koprodukciókat is vetítenek

A film egy középkorú filmrajongóról, Peráról szól, aki még mindig az anyjával él Belgrádban. Az 1999-es NATO-akció miatt azonban elhagyják hazájukat, végül New Yorkban kötnek ki. Pera új célt talál életének: útra kelve be akarja bizonyítani az embereknek, hogy a digitális vetítésekkel szemben csak a "régi idők" eszközei - a celluloid, a mechanikus vetítők és a régi vásznak - nyújthatják valódi moziélményt.

A legjobb alkotásnak járó Arany György-díjért holland, lengyel, olasz, spanyol, koreai, brazil, valamint, török, svájci, japán, brit és grúz filmek is versenyben vannak, Oroszország két alkotás révén reménykedhet díjban. A zsűrit Mohszen Makmálbaf iráni rendező vezeti, a testület tagja még kollegája, a svájci Ursula Meier, Szergej Garmas orosz és Zurab Kipsidze grúz színész, valamint Kim Dong Ho, a puszani filmfesztivál igazgatója.

Az A-kategóriás besorolású moszkvai seregszemlén Minor Dutch Artists címmel külön szekciót szentelnek a holland filmeseknek, ebben a programban vetítik A csendesek című magyar-holland koprodukciót, Ricky Rijneke első rendezését. A Tóth Orsi és Rába Roland főszereplésével készült film korábban már szerepelt a Titanic Filmfesztiválon, valamint a rotterdami és a leccei filmmustrán - utóbbin két díjat is kapott. Az alkotás, annak ellenére, hogy holland rendezője van, magyar nyelven készült, operatőre is magyar, Pohárnok Gergely. A film egy hallucinogén utazás két világ közt, a rendező az élet és halál közti vékony határvonalat vizsgálja. A csendesek idén ősszel kerül a magyar mozikba.

A fesztivál retrospektív programmal tiszteleg Costa-Gavras, a prágai tavasz, valamint Rudolf Nurejev előtt, és külön szekciót kapnak a portugál filmek is.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI