A sóbányászt ábrázoló miniszobor a Chateau Chizay borászat előtt került felavatásra – számolt be a Beregovo.today hírportál. Ez az első Kolodkó-miniszobor a Vérke-parti városban.
Írta: KMMI | Forrás: beregovo.today | 2020. szeptember 29.
A sóbányászt ábrázoló miniszobor a Chateau Chizay borászat előtt került felavatásra – számolt be a Beregovo.today hírportál. Ez az első Kolodkó-miniszobor a Vérke-parti városban.
A történelmi „Sóút” turisztikai vonzerejének helyreállítása céljából öt kárpátaljai településen állítottak szobrot, méltó emléket állítva ezzel a sóbányászatnak és sószállításnak vidékünkön. Beregszász mellett Visken, Huszton, Királyházán és Nagyszőlősön találkozhatunk a bronzból készül sóbányásszal, amely sóval megrakott zsákokon ücsörög. A szobrot Kolodko Mihály Magyarországon élő és alkotó kárpátaljai származású szobrászművész álmodta meg.
A projekt a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében került megvalósításra.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusán mutatták be dr. Dupka György történész, író, újságíró, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára A kárpátaljai politikai elítéltek, Gulag-rabok, mártírok panteonja 1944–1970 című monográfiájának bővített, második kiadását. A magyar kormány támogatásával megjelent köte...
A legendás beregszászi képzőművészről és közéleti személyiségről, Horváth Annáról elnevezett alkotóhét immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében. Az egyhetes program idén is a művésznőről elnevezett múzeum és alkotóház mellett t...
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immár nyolcadik alkalommal valósította meg a ZeneVarázslat képzést és hangversenyt dr. Várnagy Andrea érdemes művész, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész szakmai vezetésével. Az ünnepi alkalom különleges jelentőségét adta, hogy az esemény keretében ...
„Mert nem lehet mindig mindent elfeledni” – írja Ady Endre, és valóban, a hagyomány nem a felejtés, hanem az emlékezés élő formája. Olyan kincs, amely nem porosodik, hanem bennünk lélegzik tovább. Ahogy Kodály Zoltán is fogalmaz: „A zenei műveltség az emberi műveltség része” – és mi hozzátehetjük: a...