II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulójára emlékeztek Beregszászban

Írta: Szabó Kata | Forrás: Kárpátalja.ma | 2022. március 27.

Beregszászban is méltatták II. Rákóczi Ferenc születésének 346. évfordulóját. A háborús helyzetre való tekintettel koszorúzással emlékeztek meg a nagyságos fejedelemről. Jelmondata, a Cum Deo pro Patria et Libertate (Istennel a Hazáért és a Szabadságért) ismét aktualitást nyert.

II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulójára emlékeztek Beregszászban

A kuruc vezérről a róla elnevezett II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolában lévő mellszobránál, valamint édesanyja, Zrínyi Ilona mellszobránál helyezett el koszorút a főiskola vezetősége és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (PCS).

Ezután a Budapest parkban, majd a nép nyelvén Grófudvarnak nevezett Rákóczi-kastélynál emlékezett meg róla a Rákóczi-főiskola, a KMKSZ és a PCS.

Orosz Ildikó, a főiskola elnökasszonya elmondta, hogy a fejedelemről való megemlékezés kötelesség, „hiszen a Rákóczi-féle szabadságharc az első olyan nemzeti küzdelmünk, amely a magyar nemzet összekovácsolását is segítette”.

Hozzátette: nem véletlenül vette fel a beregszászi magyar főiskola Rákóczi nevét. Felidézte az intézmény névadó ünnepségén, ahol Soós Kálmán szavai szerint, amikor a gyermeknek is nevet adnak, olyan nevet választanak, amihez igazodni kell.

– Mi II. Rákóczi Ferenc nevét választottuk, hozzá szeretnénk igazodni, és az emlékét megőrizni Kárpátalján – jelentette ki az elnökasszony.

Kifejtette, hogy a főiskola fennállása óta ilyenkor a Rákóczi-napok keretén belül ünneplik meg a jeles alkalmat. Az elnökasszony szavai szerint a rendezvényen „megmutatjuk az intézményt a világnak”, egyúttal felhívják a figyelmet a szabadságharc vezetőjének nagyságára úgy Ukrajnán belül, mint kívül.

– Sajnos, a háborús helyzet erre (a Rákóczi-napokra – a szerk.) nem adott most lehetőséget, de kötelességünk megemlékezni – mondta, hozzátéve: reméli, jövőre már békés időkben hajthatnak fejet a fejedelem előtt.

Hírek

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

  • Új foglalkoztatókönyv segíti a kárpátaljai értékek megismerését – 1000 példány jutott el a tehetséges gyermekekhez

    A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület számára kiemelten fontos, hogy a fiatal generációk megismerjék és továbbvigyék szűkebb pátriánk kulturális örökségét. Ennek jegyében jelent meg idén legújabb kiadványunk, Tóthné Espán Margaréta Asztélyból perecet, Beregről szőttest, Csongorról seprűt – ...

  • Tóth Péter Lóránt előadása Batáron és Csepében

    Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor-tanár több mint egy évtized alatt huszonhárom országba, közel nyolcszáz településre jutott el, hogy sok százezer diáknak és felnőttnek közvetítse a magyar irodalmat. Kárpátaljára már tizenhárom éve rendszeresen ellátogat, megyénkben közel nyolcvan települ...

  • Egy pillanat alatt elégettek 70 ezer embert

    Pontosan nyolcvanegy éve, 1945. augusztus 6-án, reggel 08:15-kor felrobbant egy több százezres japán nagyváros, Hirosima felett az Enola Gay nevű B-29-es bombázóból kioldott, Little Boy nevű, nukleáris töltetű bomba. Mintegy 70–80 ezren azonnal meghaltak, majd újabb 70 ezer ember vesztette életét rö...

Események

Copyright © 2026 KMMI