Idegenvezetők világnapja a Rákóczi-főiskolán

Írta: D. P. | Forrás: karpataljalap.net | 2021. február 23.

Az idegenvezetők világnapját 1985 óta számos országban február 21-én ünneplik. Ekkor az idegenvezetők saját honfitársaiknak mutatják be városukat ellenszolgáltatás nélkül, hogy azok jobban megismerjék a városuk érdekességeit.

Idegenvezetők világnapja a Rákóczi-főiskolán

Hasonlóképpen cselekedtek idén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének a szervezésében a turizmus szakon tanuló 3. évfolyamos diákok. Az egész napos rendezvény több programból állt. Mivel idén február 21-e vasárnapra esett, ezért az intézményben 22-én rendezték meg az idegenvezetői világnapot.

Dr. Sass Enikő, a Rákóczi-főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének docense, az esemény egyik szervezője lapunknak elmondta, hogy már 4. éve szervezik meg a főiskolán az idegenvezetői világnapot. Ilyenkor általában meghívunk egy neves előadót vagy Kárpátalja turizmusával foglalkozó személyt, aki minőségi előadást tart elsősorban az intézményben tanuló diákok, illetve az érdeklődők számára is. Idén a járványhelyzet miatt az utóbbi hallgatóság online formában követhette az eseményeket. A főiskolai docens a programokkal kapcsolatosan elmondta: minden évben valamelyik kárpátaljai iskolából hívunk meg gyerekeket, és interaktív idegenvezetést tartunk számukra a városban, viszont ezúttal sajnálatos módon a koronavírus-járvány miatt ez sem valósulhatott meg. Éppen ezért idén, a turizmus szakos diákok a földrajz szakos diáktársaiknak szerveztek versenyt, amely különböző feladatok teljesítését foglalta magába időkorlát mellett (60 perc) a város különböző részein.

A rendezvény hivatalos megnyitója 15.20-kor vette kezdetét a főiskola átriumában. Sass Enikő köszöntőjében hangsúlyozta: „A turizmus a világ egyik leggyorsabban és legdinamikusabban fejlődő ágazata, ugyanakkor egyik legsérülékenyebb iparága is. Működése számos környezeti, politikai, társadalmi, gazdasági kockázatnak van alárendelve, mint pl. a 2019-ben kezdődött koronavírus-pandémia, ami itthon is rányomta az ágazatra a bélyegét.”

Idén Bíró András, a Kárpátaljai Hazajáró Honismereti és Turista Egylet elnöke tartott előadást a világnap alkalmából Kárpátalja rejtett kincsei címmel. Előadásában kitért az egylet 2019-es megalakulására, a 2020-as év 18 sikeres túrájára, illetve a 2021-ben tervezett túraútvonalakra. A hazajáró egylet elnöke bemutatta a Tiszta Kárpátalja mozgalom (később alapítvány) munkáját, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület kárpátaljai hadi temetőkben végzett tevékenységét.

Az előadást követően következett az eredményhirdetés. A pontok összesítése alapján a 4. évfolyamos „Kurucz” csapat lett az első 117 ponttal, a második helyen pedig a 2. évfolyamos „Rákóczi Feri” csapata végzett 90 ponttal. A rendezvény végén a szervező turizmus szakos diákok átadták a versenyben részt vevő 2 csapat számára a szimbolikus ajándékokat.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI