Huszonöten fejezték be az MCC FIT programját

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2024. június 05.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központjában négy év elteltével huszonöt fiatal vehetett át oklevelet, miszerint sikeresen befejezte a Fiatal Tehetség Programot (FIT). Az ünnepélyes oklevélátadón Dobsa Németh Beáta, az MCC Beregszászi Képzési Központjának képviselet-vezetője megköszönte a szülőknek, hogy bizalmat szavazva programjuknak beíratták gyermekeiket az MCC-be.

Huszonöten fejezték be az MCC FIT programját

– Még gyerekek voltatok, amikor beléptetek hozzánk, és lám, ma már szinte felnőttek vagytok. A négy év alatt kicsit a mi gyermekeinkké is váltatok, hiszen a sok-sok rendezvényen összebarátkoztunk, megszerettünk titeket. Hálás vagyok nektek, hogy nem adtátok fel, az iskola mellett fontosnak tartottátok, hogy itt is helyt álljatok, a szabadidőtökben kurzusokon, előadásokon vettetek részt, és közben egy igazi csapattá váltatok. Most pedig eljött a nap, amikor a FIT-től búcsúzunk, ez a korszak lezárult, de ittlétetek folytatódhat, hiszen szeretettel várunk titeket a Középiskolás Programba (KP), ami szintén ugyanolyan izgalmas – intézte szavait a ballagókhoz Dobsa Németh Beáta. Hozzátette, intézményüket, az MCC összes tanárát és munkatársát a gyerekek lelkesedése és a szülők támogatása élteti, amit hálásan köszönnek mind a tanulóknak, mind a szülőknek.

A végzősök nevében Balogh Bianka szólt az egybegyűltekhez. Az ifjú hölgy örömmel konstatálta, hogy az MCC-ben megtanulták, mit jelent egy nagyszerű közösségbe tartozni.

– Az elmúlt négy év tele volt kihívásokkal és sikerekkel, de mindvégig tudtuk, hogy a FIT programban olyan pedagógusok és mentorok állnak mellettünk, akik nemcsak szakmailag, hanem emberileg is támogatnak bennünket. Köszönjük, hogy minden nehézségünkben mellettünk voltak, és segítettek átlendülni az akadályokon. Az MCC számunkra nemcsak egy oktatási intézmény, hanem második otthon is volt. Köszönjük a rengeteg élményt, amit nekünk biztosítottak, tanóra, táborozás vagy kirándulás formájában – fogalmazott a diáklány.

A szülők nevében Hires-László Kornélia osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.

– Ha visszatekintünk az elmúlt négy évre, elmondhatjuk, hogy a legnehezebb időszakban kerültek ezek a gyerekek egy nagyszerű közösségbe. Ezidő alatt gyermekeink megannyi kalandban vehettek részt, és tudásukat is fejleszthették. Ezeket az élményeket mi, szülők is köszönjük, mert itt nemcsak plusz tudást kaptak a gyerekek, hanem egy eddig ismeretlen világ nyílt ki előttük, aminek ismerete a továbbiakban sok erőt, tartást és bátorságot adhat nekik – fogalmazott a büszke anyuka.

Végül Nagy Irénke, az MCC régióvezetője vette át a szót. Mint mondta, az eltelt évek alatt az ő szívébe is belopták magukat a diákok.

– A mosolygós arcotok, a viccelődéseitek, a pozitív hozzáállásotok példamutató értékű. Maradjatok meg mindig ilyen vidám, okos és céltudatos embereknek, ám később majd rájöttök, hogy a sikerért és a tudásért mindig dolgozni kell. Bárhová is mentek, tanuljatok figyelmesen, de emellett néha látogassatok meg minket, mert mi itt leszünk, és ha bátorításra, vagy segítségre lenne szükségetek, a mi támogatásunkra számíthattok – hívta fel az ünnepeltek figyelmét.

A kamaszok nemcsak a FIT programban jeleskedtek, többen közülük más intézményben is kiválóan teljesítenek, aminek tanúbiuzonyságát adták Szanyi-Feri János, Úr Balázs és ifj. Bereczky Tamás néptánccal, Balogh József pedig verssel lépett színpadra.

A ballagótarisznyát és az oklevelet Dobsa Németh Beátától vehették át a fiatalok.

Hírek

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

Események

Copyright © 2025 KMMI