Huszonöt éves a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség

Írta: Tudósító | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2014. szeptember 22.

Rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a hétvégén Lembergben a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség (LMKSZ), amely fő feladatának a magyar kultúra ukrán közegben történő népszerűsítését tekinti. Az évforduló alkalmából Szarvas Gábor, az LMKSZ elnöke elmondta: a Lembergben immár negyedszázada működő szövetség baráti társaságként indult, majd civil szervezetté alakult. A szövetséget a nagyvárosban élő mintegy százötven értelmiségi, köztük számos művész, zenész, mérnök alapította - tette hozzá, megjegyezve, hogy akkoriban Lemberg tizennyolc egyetemének és főiskolájának mindegyikén tanult tíz-húsz kárpátaljai magyar diák.

Huszonöt éves a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség

Szarvas Gábor azt is elmondta, hogy az LMKSZ-nek jelenleg 212 tagja van. Érdekesnek nevezte, hogy a tagság mintegy fele nem magyar származású, hanem a magyarsággal rokonszenvező, a magyar kultúráért lelkesedő lembergi. Megjegyezte, hogy az LMKSZ sikerrel működteti vasárnapi iskoláját, amelyben változó a tanulói létszám.

Az LMKSZ fő feladatának a magyar kultúra megismertetését, népszerűsítését tekinti, rendezvényei, az általa szervezett kiállítások, hangversenyek nagyon népszerűek, szép számú közönséget vonzanak – mutatott rá a szervezet elnöke.

Az LMKSZ ezen a hétvégén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, ennek részeként nyílt meg szombaton a város művészeti galériájában az a tárlat, amelyen az intézmény és a Lembergi Múzeum gyűjteményéből 35 kárpátaljai - köztük számos magyar - képzőművész alkotásai láthatók és itt mutatkozik be munkáival a lembergi közönségnek Kopriva Attila munkácsi festőművész.

A rendezvénysorozat részeként a Lemberg Megyei Filharmóniában Magyar motívumok címmel az LMKSZ zeneművész tagjai – Csuprik Etella, Lába Marianna, Örmény József, Bacsinszki Ágnes, Karpják András – és az ungvári Cantus kamarakórus adott nagy sikerű koncertet - mondta el a magyar szervezet elnöke.

Az építészmérnökként dolgozó Szarvas Gábor arról is tájékoztatott, hogy október 2-án nyitják meg a lembergi építészek szövetségének székházában az Oelshléger-Őri Lajos magyar építész életművét bemutató kiállítást, majd október 18-án az Ötletek Múzeumában Ilku Zoltán képzőművész alkotásaiból nyílik tárlat.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI